Címlap 2020 december

Havi cikkek: december 2020

Mintegy háromszáz dolgozójától válik meg a LOT 2021. év elején

A légitársaság január 20. és február vége között csoportos létszámleépítést hajt végre, annak az új üzleti tervnek részeként, amelynek végrehajtása a 650 millió eurós állami támogatás feltételei között szerepel.

Elektromos légijárművet vesz használatba az USA hadserege

A Joby Aviation elektromos hajtású, helyben fel- és leszállni képes elektromos légijárműve megkapta a katonai légialkalmassági bizonyítványt, így elkezdődhetnek a tesztjei a légierőnél.

Lefoglalható a szomszédos ülőhely az Oman Air járatain is

Új szolgáltatást vezetett be járatain az Oman Air, felárért a turista osztály utasai üresen tarthatják a mellettük lévő helyet, így biztosítva megfelelő távolságot a többiektől.

Betiltották a thai belföldi járatokon a fedélzeti kiszolgálást

A thai légügyi hatóság betiltotta az országon belüli járatokon a fedélzeti kiszolgálást a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Kanada katonai drónnal harcol a környezetszennyezés ellen

Hermes 900 Starliner katonai drónt rendelt a kanadai közlekedési minisztérium, de a terroristák elleni harc helyett a környezetkárosítás ellen vetik majd be.

A szerb állam feltőkésíti az Air Serbiát és részben kivásárolja az Etihadot a cégből

Feltőkésíti a szerb állam az Air Serbiát és egyúttal növeli tulajdonrészét a nemzeti légitársaságban.

Át kell tervezni az izraeli elektromos repülőgéptípust

Részlegesen módosítani kell az Eviation elektromos repülőgépén, az Alice-en, amelynek fejlesztési programját a prototípusban kigyulladt akkumulátor is hátráltatja.

Forgalomba állhat Indonézia saját fejlesztésű turbólégcsavaros repülőgépe

Az indonéz hatóság kiadta az állami Dirgantara Indonesia (IAe) által közel két évtizede fejlesztett N219 regionális repülőgép légialkalmassági tanúsítványát.

Hamarosan letölthető a HungaroControl mydronespace alkalmazása

A drónok üzemeltetésének szabályait meghatározó hazai törvény 2021. január 1-től lép életbe, ettől az időponttól csak a HungaroControl mobilalkalmazásának használatával reptethetők a pilóta nélküli légi járművek.

Nem lesz elbocsátás a Southwestnél az állami támogatásnak köszönhetően

A világ legnagyobb fapados légitársaságának vezetője közölte: jövőre nem lesz szükség további elbocsátásokra és fizetéscsökkentésre, de még mindig szorgalmazzák az önkéntes felmondást.

Korlátozza a tulajdonosi jogokat a Ryanair és a Wizz Air

A brexit miatt a két nagy fapados légitársaság módosításokat hajtott végre a részvényesek jogait illetően, hogy megőrizzék az EU-s repülési lehetőségeiket.

Szolgálatba állt a magyar kormány áruszállító Airbus A330-as repülőgépe

Kínába indult első, magyar lajstromjellel teljesített hivatalos útjára a kormány által idén vásárolt áruszállító A330-as, amely koronavírus-tesztekkel megrakodva tér vissza Budapestre.

Január közepén indul a Wizz Air Abu Dhabi

Többszöri halasztás után 2021. január 15-én elindul a Wizz Air Abu Dhabi low-cost légitársaság első járata, a tervek szerint Athénba.

Megfelelnek a nemzetközi protokolloknak a Ferihegyen bevezetett járványvédelmi intézkedések

Az akkreditáció bizonyítja, hogy a Budapest Airport a nemzetközi protokollnak megfelelően biztosítja az ajánlások betartását, minimalizálva a fertőzés kockázatát - közölte a reptérüzemeltető.

Íme az Emirates új prémium turista osztálya

Bemutatta Premium Economy kabinberendezését az Emirates, amely a légitársaság legújabb Airbus A380-as óriásgépén debütál.

Elektromos verzió is készülhet a Celera 500L-ből

Továbbfejleszti a gyártó a már eddig is nagy hatékonyságot célzó Celera 500L nevű, különleges formájú repülőgépét, hét éven belül akár elektromos változat is forgalomba állhat belőle.

HungaroControl Podcast: Hogyan csökkenthető a repülőgépek károsanyag-kibocsátása?

A HungaroControl Podcast legújabb epizódjában az AIRportal.hu főszerkesztője és a HungaroControl légiforgalmi főosztályvezetője beszélt a repülőterek, a légitársaságok és a légiforgalmi szolgálatok környezetvédelmi intézkedéseiről, fejlesztéseiről.

Ultrakönnyű ülésekkel csökkenti károsanyag-kibocsátását a Frontier

A korábbiaknál könnyebb széktípussal érkeznek a Frontier légitársaság repülőgépei, ennek köszönhetően csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás és a légszennyezés is.

Diákkedvezményt kínál az Etihad Airways

A felsőoktatásban tanuló hallgatók, ha 2021. március 31. előtt foglalnak olyan utazást, amely 2021 szeptemberéig befejeződik, árengedményt kapnak a turista és az üzleti osztályú jegyekből.

Hatszáz méteren kellett megállnia az Air India A320-as gépének

Lezárult a vizsgálata annak a belföldi járaton történt esetnek, amikor a pilóták alig több mint 600 méterrel a futópálya vége előtt értek földet az Air India A320-asával, de sikerült még szilárd burkolaton megállniuk, nem jelentették az eseményt, csak utólag derült rá fény.

HEPA-szűrőket kaphat az Embraer régebbi típuscsaládja

Decembertől kezdhetik beszerelni a nagy hatékonyságú kiegészítőket az ERJ-145 gépekbe, hamarosan a -140 és -135-ösök változatoknál is elérhető lesz ez a lehetőség.

Szepessy Kornél: A válság megoldásának kulcsa a jó stratégia

A koronavírus-világjárvány az egyensúlyi állapotából mozdította ki az egész iparágat, és számos kérdést, megoldandó feladatot hozott. A HungaroControl Zrt. vezérigazgatója az idei év és a következő időszak kihívásairól nyilatkozott az AIRportal.hu-nak.

A légiközlekedés szabályait is rendezi a brexit utáni viszonyról szóló megállapodás

Az Egyesült Királyság unióból való kilépése után az EU-val fenntartott kapcsolatról szóló megállapodás rendelkezik az áruforgalomról és a légiközlekedés helyzetéről is.

Kötelezővé válhat a tesztelés vagy oltottság az interkontinentális útvonalakon

Három fázisban indulhatnak újra a hosszútávú járatok a világban Carsten Spohr szerint, aki úgy véli, ezeknél egy ideig a kötelező tesztelés vagy oltási bizonyítvány lehet az utazás feltétele.

Január 1-től változnak a légtér-igénybevételi díjak Magyarországon

Módosul az útvonalhasználati és a közelkörzeti egységdíj mértéke is január 1-től.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »