Az Európai Bizottság vizsgálatot indít a Boeing és az Embraer vegyesvállalatának létrehozásával kapcsolatban, mert attól tartanak, hogy a lépés csökkentheti a versenyt a piacon.

A bizottság honlapján elérhető közleményben Margrethe Vestager versenyjogi biztos azt írta, a kereskedelmi repülőgépek piacának jól kell működnie ahhoz, hogy innovatív és hatékony termékeket méltányos áron kínáljanak az ügyfeleknek. A vizsgálattal azt szeretnék kideríteni, hogy a vegyesvállalat létrehozása nem csökkenti-e jelentősen a hatékony versenyhelyzetet az árazás és a fejlesztések területén.

A bizottság jelenleg amiatt aggódik leginkább, hogy az Embraer, mint a harmadik legnagyobb repülőgépgyártó, eltűnik a kereskedelmi repülőgépek piacáról, és a hiányát sem a kínai (COMAC), sem az orosz (UAC – Szuhoj), sem a japán (Mitsubishi) versenytársak nem tudják majd betölteni az 5-10 éves időtávban.

Az Embraer és a Boeing közötti tranzakció így a bizottság félelmei szerint növeli az árakat és csökkenti a választási lehetőségeket a 100-150 székes kereskedelmi repülőgépek piacán.

Forrás: Boeing

A bizottság az aggályai eloszlatása érdekében mélyreható vizsgálatot indít, amely elsősorban a Boeing és az Embraer egyesülésének piaci hatásait és a versenyhelyzet alakulását fogja kutatni. A tranzakcióról a felek augusztus 30-án értesítették a bizottságot, amelynek most 90 munkanapja van arra, hogy állást foglaljon a kérdésben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A testület arra emlékeztetett, hogy feladata bizonyos cégméret fölött versenyjogi szempontból megvizsgálni az akvizíciókat, és azt, hogy nem az egyesülés okoz-e torzulást az unió piacán. Általában a hasonló lépések az előzetes vizsgálat után zöld utat kapnak.

Amint arról korábban beszámoltunk, az EU és az USA között nem felhőtlen a viszony a polgári repülőgépek piacát illetően sem. Miután a Kereskedelmi Világszervezet jóváhagyta, hogy az USA büntetővámot vezessen be az Airbusnak nyújtott tiltott állami támogatás kompenzálására, az Egyesült Államok többek közt az Airbus-gépekre is kivet 10 százalékos sarcot. Európai hasonló intézkedést hozhat, ha jövőre a Boeing ellen ítél a testület.