A közelmúltban becsődölt Germania svájci leánycégének sikerült új tulajdonosra találnia, most ChAir néven folytatja az üzemelést.

A légitársaság nem startup-ként, hanem a Germania Switzerland utódjaként indítja el üzemelését, amelyet marketingokokból is hangsúlyoznak a vezetők.

Az előd üzemelését a német anyavállalat csődje rántotta magával, azonban a svájci érdekeltség még megmenthetőnek bizonyult, ellentétben a bolgár Bulgarian Eagle leánycéggel.

A ChAir működését az új tulajdonos teljesen átalakította, szinte csak jogilag utódja a Germania Switzerlandnek, mivel annak légi üzemelési engedélyét viszi tovább, ezen kívül semmi nem emlékeztet az egykori szabadidős légitársaságra.

Az új név kiválasztásával kapcsolatban a cég közölte: egyrészt jelképezi az ülést, amelyet az ügyfelek egy-egy utazás alkalmával lefoglalnak (az angol szó jelentése után), másrészt a piros ch karakterek pedig az országra utalnak. Az arculatban használt piros és kék színek Svájcot és az eget jelképezik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: ChAir Airlines

Az új tulajdonos célja nem titkoltan egy fiatalos, könnyed és rugalmas, szolgáltatásorientált légitársaság felépítése, amely dinamikus fejlődése közben az ügyfelek mellett dolgozóival is tiszteletteljes, de közben kicsit humoros. (A koncepció hasonló az Air France-nál sikertelennek bizonyult és beszántott Joon-hoz – a szerk.)

A ChAir Airlines AG név bejegyzésével még nem zárult le az egykori Germania leánycég átalakítása, mivel az év elején indult munkában még nem mindennel végeztek.

Az elmúlt hónapokban már teljesen átvizsgálták a 2014 óta működő cég üzemelését, a foglalási platformok mellett a belső működés, a munkafolyamatok rendjét is módosították.

Az újraindulás nemcsak új márkanevet jelent, hanem ez teljes újjászületés – fogalmazott Urs A. Pelizzoni kereskedelmi igazgató, felügyelőbizottsági tag.

Hozzátette: a céget már teljesen sikerült elválasztani a „zöld-fehér múltjától”, azonban ugyanolyan üzleti modellben, ugyanolyan biztonságosan és megbízhatóan szeretnék folytatni az utasszállítást, mint a jogelőd tette.

A319-es az egykori Germania színeiben (Fotó: ifj Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Ez azt jelenti, hogy az alap jegyárban már benne lesznek az adók és a különböző illetékek, a fedélzeten pedig ingyenes italt szolgálnak fel, ami mellé a járat hosszától függően snacket vagy melegételt lehet választani.

A tarifarendszer másik, sarkalatosnak számító pontja, a feladott poggyász viszont már a fapados légitársasági üzemelés felé mutat, az alapjegyár ugyanis nem, csak a Flex és Flex Plus tarifa tartalmazza majd ezt, míg a legolcsóbb jegykategóriához külön kell megvásárolni.

Az első Airbus A319-es már kívül-belül meg is kapta az új arculatot, és a közeljövőben még várhatóan két újabb gépet vesz flottába a cég.

Az fő üzemelési profil a charter forgalom lesz, a vezetőség szeretne jó kapcsolatot kialakítani az utazási irodákkal és ügynökségekkel, de a wet-lease és az alkalmi repülőgép-bérbeadás piacán is szeretnének megjelenni.

A menetrend szerinti járathálózat Európában főleg népszerű mediterrán nyaralócélpontokat foglal majd magában, de Észak-Afrikában és Törökország térségében is szeretné megvetni a lábát a ChAir.