Címke: repülőgép átadás
Átvette első repülőgépét a tajvani Starlux légitársaság
Átvette első repülőgépét, egy Airbus A321neo típusváltozatot a tajvani székhelyű, jövőre járatokat indító start-up cég.
Átadták az első, Kínában befejezett Boeing 737-est
Az amerikai gyártó új átadóközpontjának első példánya egy MAX 8-as, amelyet az Air China kapott meg.
Átvette utolsó Boeing 737-800-asát a Ryanair
Csaknem húsz év alatt több mint félezer példányt kapott az igáslóból az ír fapados, jövőre már az új generációs MAX-ok érkeznek a flottába.
Forgalomba áll az első nagy hatótávú Airbus A321LR
Átvette a megnövelt teljesítményű A321neo első példányát a bevezető légitársaság, az izraeli Arkia nagyobb terheléssel, több utassal kívánja repülni, így nem használja ki az LR változat lehetséges teljes hatótávolságát.
Még mindig késésben a Boeing 737-esek átadása
Októberben is a tervezettnél kevesebb 737-est tudott átadni a gyártó, a pénzügyi igazgató közlése szerint csak az év végére szűnhet meg meg a főként a beszállítók kapacitásgondjai miatt keletkezett csúszás.
Airbus vs Boeing – A harmadik negyedév után jelentős az amcsik előnye
A szeptemberrel lezárult a harmadik negyedév is, az értékesítési és átadási statisztika szerint a Boeing utcahosszal vezet mindkét szegmensben az Airbusszal szemben.
Airbus vs Boeing – Rákapcsoltak az Airbus üzemeiben
Rákapcsoltak az Airbus üzemeiben júliusban, a gyárakból az idei évet figyelembe véve rekord mennyiségű gépet facsartak ki. Eközben az eladások terén a Boeing csúnyán odavert az Airbusnak.
Airbus vs Boeing: több gépet adott át az Airbus, többet rendeltek a Boeingtől
Érdekesen alakult a két nagy repülőgépgyártó megrendelés-gépátadás versenye, fordított eredményt hozott ugyanis az év negyedik hónapja.
Airbus vs Boeing – Szeptemberben is 0-2
Mint már oly sokszor idén, szeptemberben is a Boeing zárta erősebben a hónapot az átadások és a rendelések terén is. Toulouse-ban az éves teljesítés is veszélyben van, de azért vannak jó jelek is.
Airbus vs Boeing: folytatódik a Boeing menetelése
Folytatódik a Boeing menetelése ebben az évben, az amerikai gyártó már nem csak átadásban veri stabilan legnagyobb konkurensét, de értékesítésben is.
Airbus vs Boeing: a harc folytatódik, január Amerikáé
Tavaly elkezdtük és idén is folytatjuk a géprendelések és átadások összehasonlítását. Január nagyon lapos volt, de a Boeing több gépet adott el és szállított le
Felzárkózik az Airbus, de gyártásban még a Boeing vezet
Összehasonlítottuk a két legnagyobb repülőgépgyártó 2016-os teljesítményét az értékesített, illetve legyártott példányok alapján.
Airbus VS Boeing: augusztust minden szinten Toulouse nyerte
Az év nyolcadik hónapjában fordult a kocka, az Airbus a rendelések és a gépátadások terén is megverte a Boeinget, éves összevetésben a meccs 1-1-en áll.