Drónészlelés miatt korlátozták a budapesti repülőtér forgalmát hétfőn este 9 óra körül több mint fél óra időtartamra.

Kilenc óra után nem sokkal mindkét futópályát lezárták drónészlelés miatt.

Több induló és érkező repülőgépnek – köztük a LOT Varsó – Budapest, a Ryanair London-Stansted – Budapest járatának és egy Gulfstream üzleti repülőgépnek – várakoznia kellett.

Az érkező repülőgépeknek 21:35-ig kellett várakoznia, ezt követően kezdhették meg a leszállást.

A Budapest Airport az AIRportal.hu kérdésére az eseménnyel kapcsolatban azt közölte, hogy: „Drón észlelése miatt le kellett zárni egy időre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A repülőtér forgalmát előbb 20:51 és 20:53 között, majd 21:06-tól 21:29-ig kellett felfüggeszteni. A nyitás óta újra fogad és indít járatokat a Budapest Airport.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A magyar légtérben is egyre több gondot okoznak a felelőtlen drónozók

A HungaroControl 2019. januári közlése szerint egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. 2018-ban több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében.

A pilóta nélküli légijárművek nem megfelelő alkalmazásának azonban repülésbiztonsági szempontból komoly kockázata van.

Eddig az egyik legkirívóbb eset tavaly novemberben történt, amikor egy érkező járat pilótája azt jelezte a HungaroControl irányítónak, hogy egy drón mindössze hatvan méterrel volt a repülőgép alatt.

Idén januárban a London-Heathrow-i repülőtéren függesztették fel a forgalmat drónészlelés miatt, 2018. december 20-án, ugyancsak Nagy-Britanniában a gatwicki futópályát zárták le másfél napra sorozatos dróntámadások miatt.