A következő öt évben, 2023 végéig megduplázná utasforgalmát az Aeroflot-csoport, működésének századik évfordulójára 90-100 millió utast szállítana leányvállalataival együtt. Emellett az Európa és Ázsia közötti forgalomból is nagyobb részt szeretne a légitársaság, az átszállók számát kétszeresére-háromszorosára növelve. 

Superjetek is segítik majd a tervezett bővülést (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Jóváhagyta a felügyelőbizottság az orosz nemzeti légitársaság, az Aeroflot holding következő évekre szóló tervét az Aerotelegraph portál szerint.

Ennek értelmében a működésének századik évfordulójára, 2023-ra évente 90-100 millió utast szállítana a csoport. Tavaly 50 millió utast fuvarozott a holding.

A holding „őse” az 1923-ban alapított Dobroljot, amelyből 1932-ben a más légitársaságokkal történt egyesülés révén jött létre az Aeroflot.

A növekedésben nagy szerepe lenne a csoport fapadosának, a Pobjeda a tavalyi 5 millió utashoz képest 2023-ra 25-30 milliót fuvarozna.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég az elmúlt évekbeli gyengélkedés után az idén új erőre kapott, az utasforgalom az első kilenc hónapban 17 százalékkal növekedett, ha kitart az év végéig a tendencia, akkor 2018-at 64 millió utassal zárja a csoport. Mint megírtuk, pénzügyileg is megfordult a trend, a tavalyi veszteség után az idén már jelentős nyereséget jelentett a holding.

Mindemellett az átszállóforgalmat is növelné az Aeroflot, Moszkva kedvező földrajzi fekvését kihasználva az Európa és Ázsia közti forgalmát növelné a cég, 5 millióról 10, de akár 15 millióra is.

A moszkvai fő központ mellé pedig további regionális nemzetközi átszállóközpontot is nyitna a cég, Jekatyerinburgban, Novoszibirszkben és Szocsiban, valamint Krasznojarszkban.

Amint korábban megírtuk, az Aeroflot 2026-ig összesen kétszáz orosz gyártású repülőgépet kíván a flottájába venni, Superjeteket és MSz-21-eseket. Tavaly óta azon is gondolkodik a vezetőség, megduplázzák a tervezett Airbus A350-es gépparkot, de ez ügyben egyetlen idei hírt kivéve újabb fejlemény nem volt.

Fotó: AIRportal.hu