A légijárművek karbantartáshoz szükséges gyakorlati ismereteket tanulhatnak szeptembertől a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara járműmérnök alapszakos hallgatói, miután erről együttműködési megállapodást kötött az intézmény az Aeroplex közép-európai légijármű műszaki központtal.

A Debreceni Egyetem közleménye azt írta, hogy az Aeroplex Közép-Európai Kft. a hazai repülőgép-karbantartási piac egyetlen százszázalékos állami tulajdonú cége, amely eredeti három üzletágát – hangár-, forgalmi- és berendezés-karbantartás – az elmúlt időszakban a cargo-üzletággal egészítette ki, illetve létrehozta a helikopter-karbantartó részlegét is.

A cég átvette a Wizz Air forgalmi-karbantartási feladatait a légitársaság két magyarországi bázisán, a budapesti, illetve a debreceni repülőtéren.

Az Aeroplex szakember-szükségletének biztosítására életpályamodellt vezetett be, amelynek része a Debreceni Egyetemmel most megkötött együttműködési megállapodás – olvasható a közleményben.

Forrás: Aeroplex

Az egyetem a régióban működő, illetve a Debrecenbe települő multinacionális vállalatokkal szoros együttműködést alakított ki, ezt a kapcsolatrendszert erősíti a jövőben az Aeroplex is, amely infrastrukturális- és szakemberbázisával a járműmérnöki alapszak szeptemberben induló légijárművek specializáción belül segíti az oktatást a légijármű karbantartáshoz szükséges gyakorlati ismeretek átadásával – idézi a hirek.unideb.hu portál Husi Gézát, a műszaki kar dékánját, aki szerint az együttműködés elsődleges célja, hogy biztosított legyen a hazai repülőgépipar szakember-utánpótlása a légijármű karbantartás területén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ailer Piroska, a DE műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese hozzátette: a légijárművek specializáció a repülőgépek műszaki rendszereivel kapcsolatos ismeretanyagot öleli fel mintegy 6-7 tantárgy, köztük az aerodinamika, a repülésmechanika, a repülőgépek szerkezete, a repülőgép hajtóművek, a repülőgép elektromos és elektronikai rendszerei keretében.

Az együttműködés előnyeiről azt mondta,
a hallgatók testközelből ismerhetik meg a repülőgépeket, szerezhetnek olyan szakmai gyakorlatot, amelyet Magyarországon elsősorban az Aeroplex tesz lehetővé, mert elsősorban ők foglalkoznak repülőgépek karbantartásával, nagyjavításával a nagygépes területen.

A megállapodás arra is lehetőséget ad, hogy a cég munkatársai bekapcsolódjanak a műszaki kar oktatási tevékenységébe, de segítséget nyújthatnak akár szakdolgozatok elkészítéséhez is – fűzte hozzá a rektorhelyettes.