Létrejött a megállapodás a Ryanair és a németországi bázisain dolgozó pilóták között, amelynek értelmében tavaszra kollektív szerződés lesz emelkedő fizetésekkel, valamint bérmunka helyett közvetlen alkalmazás.

A sorozatos sztrájkok – csak idén három volt – után a német pilótaszakszervezet, a Vereinigung Cockpit (VC) és a Ryanair kedden az aero.de cikke szerint közölték, hogy egyezségre jutottak. Jövő februárra létrejön a kollektív szerződés a német bázisokon dolgozó pilótákkal, amely egészen 2023 márciusáig érvényben lesz.

A mintegy négyszáz németországi pilóta bérmunkásból saját, ráadásul helyi alkalmazott lesz, a fizetés növelése mellett pedig az írországinál kedvezőbb adófeltételek miatt növekszik a nettó jövedelmük is.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A béremelés részeként a friss első tiszteknek megduplázódik az alapfizetése, 50 ezer euróra emelkedik, a kapitányoké pedig harmadával, 100 ezer euróra növekszik. A németországi állásba vétel februárban történik meg, áprilistól pedig a német adószabályok alá vonják a munkaszerződéseket.

A pilótaszervezettel történt megegyezés szabályozza az esetleges bázisbezárások következményeit, az e miatti áthelyezéseket is, amely visszahatólag a brémai és düsseldorfi (Weeze) bázisokon dolgozókat is érinti.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ugyanakkor a pilóták beleegyeztek abba, hogy tavaszig, a változások életbe lépéséig nem fognak sztrájkolni. A kabinszemélyzet – a légiutas-kísérők – német érdekképviselete, a Verdi még novemberben ért el hasonló eredményeket, esetükben is kollektív szerződés jöhet létre.

Az utóbbi időszakban sorozatos sztrájkokat tartottak a Ryanair dolgozói, szeptemberben például Európa-szerte számos bázison volt tiltakozás, jobb munkakörülményeket és feltételeket követelve, ennek folyományaként több országban is kollektív szerződést is kötött a cég.