Jelentős forgalomra lehet számítani már csütörtöktől kezdve a légiközlekedésben Budapesten. Sokan kihasználják az idei első, háromnapos hosszú hétvége kínálta lehetőséget, és egy-két nappal megtoldva elindulnak a napfényesebb tájak vagy éppen egy-egy izgalmas külföldi város felé – közölte a Budapest Airport.

Az előrejelzések szerint akár a napi negyvenezer utast is meghaladhatja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma a hosszú hétvége napjain. Ez ugyan elmarad a nyári időszak napi ötvenezres utasszámától, de így is érdemes lesz időben, minimum két órával a járat indulása előtt kijönni a repülőtérre.

Sokan szállnak repülőre, hogy kihasználják a kínálkozó három szabadnapot, és külföldön töltsenek el pár napot. Egyes légitársaságok repülőgépeire ezekben a napokban egyáltalán nem vagy csak nehezen lehet már szabad jegyet találni. Különösen az olyan mediterrán útirányok nagyon népszerűek, mint amilyen mondjuk Athén, Róma, Barcelona vagy Madrid.

A Budapest Airport biztonsági igazgatóságnak munkatársai is felkészülten várják a megnövekedett forgalmat: a csúcsidőszakban megerősített szolgálattal, minden utasbiztonsági folyosót üzemben tartva készülnek az utasok fogadására.

Illusztráció. (Forrás: Budapest Airport)

Egy héttel ezelőtt, a 2B oldalon újabb utasbiztonsági folyosót helyeztek üzembe, itt már nyolc sor áll az utazók rendelkezésére. A 2A Terminálon pedig áprilisra várható az újabb biztonsági sor üzembe helyezése.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A check-in pultok előtti területen sárga mellényes, hátukon hatalmas „I”-betűt viselő információs munkatársak segítik a tájékozódást a terminálon és irányítják az utasokat.

Érdemes a terminálon elhelyezett LCD-monitorokról tájékozódni, hogy melyik légitársaság gépe melyik check-in pultnál regisztrál, ugyanis a kapacitások jobb kihasználása érdekében a kiosztásuk eltérhet az eddig megszokottaktól.