Minden olaszországi útvonalán leállítja a közlekedést a Wizz Air a koronavírus-járvány miatti rendkívüli intézkedések következtében, hasonló döntést hozott a Ryanair is, a Wizz Air pedig szünetelteti izraeli járatait is. Az Alitalia hétfőn még csak a járatok számának jelentős csökkentését közölte, várhatóan a hétfőn éjjeli intézkedések nyomán további bejelentések várhatók.

A Wizz Air lapunknak kedden reggel küldött közleményében bejelentette, hogy március 10-től felfüggeszti összes olaszországi járatát Olaszország miniszterelnökének az ország lezárásáról szóló bejelentése miatt, amelyet a koronavírus terjedésének megakadályozásáért rendeltek el.

A Wizz az összes olaszországi járatát szünetelteti április 3-ig, amelyek a következő úticélokat jelentik: Alghero, Bari, Bologna, Catania, Milano Bergamo, Milánó-Malpensa, Nápoly, Pisa, Róma, Torinó, Velence, Treviso, Verona.

A diszkont cég bejelentette továbbá azt is, hogy március 12-től szünetelteti az összes tel-avivi és eilati járatát is az izraeli hatóságok által a koronavírus terjedésének megfékezésének érdekében, az összes érkező utas számára kötelezően elrendelt 14 napos karantén miatt. A légitársaság a Budapestről és Debrecenből Tel-Avivba, illetve Eilatba induló járatait szünetelteti március 23-ig, beleértve az aznapi járatokat is.

A légitársaság szintén törli a bolgár hatóságok döntése nyomán zárkapussá tett Bulgária-Magyarország EB pótselejtezőre meghirdetett szurkolói járatait. A légitársaság törli a március 26-án Budapestről, illetve Debrecenből Szófiába induló járatait.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Ryanair a délutáni órákban lapunknak eljuttatott közleményében részletes adatokat is megosztott a járattörlésekről, e szerint a légitársaság teljes olaszországi belföldi és nemzetközi menetrendjét felfüggeszti az alábbiak szerint.

  • Március 11. szerda éjféltől április 8. szerda éjfélig a Ryanair összes olaszországi belföldi járatát felfüggeszti
  • Március 13. péntek éjféltől április 8. szerda éjfélig a Ryanair összes Olaszországba és Olaszországból közlekedő nemzetközi járatát felfüggeszti

Az El Al magyarországi képviseletének közlése szerint járataik (LY2365/66) ezen a héten csak március 11-én és 12-én, szerdán és csütörtökön közlekednek a jelenlegi ismereteik szerint.

Az MTI híre szerint Giuseppe Conte olasz miniszterelnök hétfő esti bejelentése szerint az új koronavírus okozta járvány terjedése miatt egész Olaszországra kiterjesztik a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket.

A 16 milliós észak-olaszországi területeken vasárnaptól érvényes intézkedések nyomán a bevezető országutakon hétfő délután megjelentek a katonák, a rendőrség és a csendőrség ellenőrzési pontjai. A térségből ki- és belépni a külföldieknek is kizárólag engedéllyel szabad: az ehhez szükséges formanyomtatvány már fent van a belügyminisztérium honlapján. Hasonlóképpen ezzel az engedéllyel hagyható el a térség a vasútállomásokról és a repülőterekről is. Aki megsérti az előírásokat, tehát elhagyja a kijelölt területet, vagy engedély nélkül lép be, bírságot és több hónap börtönt kockáztat.

Az országos intézkedések ezt a modellt követik: a belügyminisztérium még nem közölte, hogy az Olaszországban tartózkodó külföldiek maradhatnak-e, és miként ellenőrzik majd a városok, tartományok közti közlekedést.

Amint korábban megírtuk, az Alitalia hétfőtől felfüggesztette összes Milánó-Malpensa repülőtérről közlekedő járatát, és a kisebb Linate repülőtérről csak belföldi járatokat üzemeltet, de a normál menetrendnél jóval kevesebbet. A Wizz Air és a Ryanair, valamint a Budapest Airport vasárnap közölte, hogy a magyar kormány határozatának megfelelően hétfőtől teljesen leállnak a repülőjáratok Észak-Olaszország és Magyarország között.

A Wizz Air az érintett járatokra foglalással rendelkező utasokat a lehető legkorábbi időpontban automatikusan tájékoztatja. A jegyüket a wizzair.com honlapon és a légitársaság mobilalkalmazásában megvásárló utasok e-mailes értesítést kapnak, amelyben választhatnak a viteldíj teljes összegének visszatérítése vagy 120%-ának WIZZ számlára való jóváírása között. Az érintett utasok, az e-mailben kapott linkre kattintva a Wizz Air online önkiszolgáló felületén egy pár kattintással választhatnak a felajánlott lehetőségek közül. Azok az utasok, akik utazási irodán, vagy online utazási irodán keresztül vásárolták jegyüket, lépjenek kapcsolatba azzal az utazási irodával, ahol a jegyüket megvásárolták.

A Ryanair az érintett utasokat emailben keresi meg és visszatérítést biztosít készpénzben, vagy egy évig felhasználható utazási utalvány formájában.