Más kontinensre utazni nem feltétlenül jelenti azt, hogy sok pénzbe fog kerülni. Egy olcsó repülőjegy jó kiindulópontként szolgálhat egy alacsony költségvetésű ázsiai úthoz. 

A kiterjedt fapados hálózatnak köszönhetően manapság már nem csak európai úticélokra utazhatunk alacsony árakon, hanem néhány ázsiai desztináció is elérhető Budapestről.

Ha különleges, teljesen más kultúrájú országba, vagy egyszerűen csak “Európán kívüli” élményre vágyunk, akkor érdemes szétnézni az alábbi úti célok egyikén!

Nur-szultan, Kazahsztán

Nur-szultan jelképe, a Baiterek torony (forrás: pixabay)

A Wizz Air 2017 júniusa óta üzemeltet járatot a kazah fővárosba, ahova a nyári menetrend idején heti kétszer, téli menetrendben pedig heti egyszer repülhetünk el.

Télen azonban nem ajánlatos ide látogatni, hiszen Nur-szultan (korábbi nevén Asztana) a világ második leghidegebb klímájú fővárosa, ahol télen a -30 Celsius-fok sem ritka. 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Tavasszal már sokkal kellemesebb a levegő, és szerencsére megfizethető árú repülőjegyeket is találni: május 10-17 között például 42 200 forintért utazhatunk el a Budapesttől közel 5 órányi repülésre fekvő fővárosba (Wizz Discount Clubbal 35 700 forintba kerül a jegy).

Baku, Azerbajdzsán

Az azeri fővárosba szintén a Wizz Air üzemeltet járatot nyáron heti kettő, télen heti egy alkalommal (néhány kivétel akad a téli menetrendben, ahol heti két járat indul).

A Kaszpi-tenger partján fekvő főváros azonban Nur-Szultantól jóval délebbre helyezkedik el, és kevésbé szélsőséges az időjárása: ide akár télen is elutazhatunk, hiszen decemberben az átlag hőmérséklet 5-10 Celsius-fok, esőzésre viszont lehet számítani. 

November 28 – december 6 között a repülőjegy most csupán 24 400 forintba kerül (Wizz Discount Clubbal 17 700 forint). Bátrabbak akár egy nap szabadsággal is megjárhatják Bakut, ugyanis a járat hétfő reggel 8 órakor érkezik vissza Budapestre. 

Baku egy modern főváros kevés turistával (forrás: pixabay)

Kutaiszi, Grúzia 

Kutaiszi Grúzia második legnagyobb városa a maga 150 000 lakosával. A Wizz Air nyári menetrendjében heti három, a téliben pedig heti két járatot üzemeltet a városba. Péntek éjszakai indulással és kedd hajnali érkezéssel szintén egy nap szabadsággal oldható meg egy három napos út Kutaiszibe. 

Télen Grúzia igazi síparadicsom megfizethető áron. A legolcsóbban jelenleg 17 800 forintért utazhatunk el Kutaiszibe (Wizz Discount Clubbal 11 500 forint) november 29 – december 3 között.

Kutaiszi remek választás, ha olcsó desztinációt keresünk (forrás: pixabay)

NEM szponzorált cikk!