A hosszú távú járatok jegyárai az elmúlt 4 évben drasztikusan csökkentek, vannak olyan útvonalak, ahol közel 50 százalékkal kisebb az átlagos összeg – írja a The Economist.

A brit gazdasági lap az Expediától kapott adatokra hivatkozva azt írta, a jegyvásárló honlapon keresztül foglalt jegyek árában sokat számít az, hogy milyen hosszú az útvonal. A rövidebb, 5 ezer kilométer alatti, főként Európán belüli járatokon az elmúlt négy évben 10 százalék körüli csökkenés volt tapasztalható, mivel az üzemanyag-költség ezen jegyek esetében nem annyira számottevő.

Ehhez képest az 5 ezer kilométer feletti útvonalak esetében átlagosan 30 százalékos csökkenés figyelhető meg, egyes járatoknál pedig eléri az 50 százalékot.

A cikkhez mellékelt grafikon szerint a legnagyobb, 40-48 csökkenés az Orlando-London, a Los Angeles-London és a Los Angeles-Párizs útvonalon figyelhető meg.

Schwechaton is megjelenhet az IAG interkontinentális diszkontja (Fotó: Level)

Ennek oka a The Economist szerint kettős. Egyrészt a jelzett időszakban jelentősen mérséklődött a kerozin ára, amely a hosszú távú járatoknál nagyobb súllyal esik latba. A kimutatások szerint például 2014 és 2016 között a korábbi 0,88 centes literenkénti és utasonkénti kerozinár 0,22 centre. A másik ok pedig a fapados hosszútávú járatok megjelenése. A kettő között természetesen van némi összefüggés, a fapados cégek is az alacsony olajáron felbuzdulva kezdtek bele a transzatlanti hálózat kiépítésébe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ázsiában hasonló folyamatok figyelhetők meg, bár a csökkenés oka merőben más. A kínai nagy (főként állami tulajdonú) légitársaságok, élve a bilaterális megállapodásokkal, csúnyán alávágtak a konkurenciának és lenyomták az árakat, többek között ezért is adtak fel kínai útvonalakat az amerikai légitársaságok.

A The Economist azonban megjegyezte, hogy a kerozin árának és az egyéb üzemelési költségeknek az emelkedése miatt lelassult a jegyárak mérséklődése, sőt, stagnálás figyelhető meg, és mivel a nyereség 11 százalékkal esett, így további csökkenésre nincs sok esély.