Újabb, milliárdos veszteséget hozó pénzügyi évet zárt az Etihad Airways, a vezetés ennek ellenére bizakodó.

A társaság honlapján közzétett eredménykimutatás szerint a cég 5 milliárd dollár árbevételt ért el, ugyanannyit, mint egy évvel korábban. Azonban már ez is pozitívumként értékelhető, mert az utasforgalom 4 százalékkal 17,8 millióra csökkent, a járatok töltöttsége pedig 1,9 százalékponttal 76,4 százalékra mérséklődött.

A költségcsökkentésnek köszönhetően a társaság üzemelése 5 százalékkal kevesebb pénzbe, összesen 6,9 milliárd dollárba került, még úgy is, hogy az olajár és így a kerozinköltség év közben nagyon sokat változott.

Az üzemi veszteség így 1,2 milliárd dollárt tett ki, amely továbbra is jelentős, ugyanakkor 300 millió dollárral kedvezőbb adat, mint a 2017-es.

Fotó: AIRportal.hu

Az Etihad februárban jelentette be, hogy átstrukturálási programja részeként több, már megrendelt gépét mondja vissza, összesen 42 Airbus A350-es és 19 Boeing 777X vételétől álltak el.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság ezzel harmadik évét zárja milliárdos veszteséggel, de Tony Douglas vezérigazgató bizakodásának adott hangot, mondván, az ötéves program elején járnak, de már érzik az ügyfeleik és üzleti partnereik bizalmát a társaságban.

Az Etihad Airways először a 2015-ös évre jelentett milliárd dolláros mínuszt, amely után elzárták a pénzcsapot a résztulajdonukban lévő Air Berlinnél és az átszervezési program dolgozók általi elutasítása miatt az Alitaliánál is. Előbbi csődbe ment és megszűnt, utóbbi azóta csődvédelemben és állami lélegeztetőgépen van.

A maradék Etihad-partner légitársaságok közül most a Jet Airways van nehéz helyzetben, és úgy tűnik, hogy az araboknak ismét a zsebükbe kell majd nyúlniuk, hogy mentőövet dobjanak az indiai cégnek.