Az elmúlt három és fél év során elvégzett technikai fejlesztések és a cég működési hatékonyságának növelése is hozzájárulhat a magyar légiforgalmi irányítás függetlenségének megőrzéséhez – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában.

Az európai légtér felszabdaltsága miatt a légiforgalmi szolgáltatások hatékonysága elmarad az Egyesült Államokétól, emiatt a légitársaságok erős nyomást gyakorolnak az Egységes Európai Égbolt (SES) projekt felgyorsításáért – magyarázta Szepessy Kornél. Hozzátette: tavaly új szabályozási csomagot adott ki az unió, ebben már mikro menedzsment szinten bele akarnak szólni a navigációs szolgálatok működésébe.

A tervezett új intézkedések elfogadhatatlanok, mert a kis országok szolgálatainak ellehetetlenülését, nemzeti szuverenitásának csorbulását eredményezhetik, és nem vezetnek a légiforgalmi irányítás költségszintjének csökkenéséhez, mert a nagy országok jóval magasabb egységárakon működnek, mint a kicsik. Jelezte ugyanakkor, készülnek arra, ha mégis elindul az irányító szolgálatok integrációja. Szepessy Kornél szerint ezt bizonyos fokig támogatják és egyetértenek a hatékonyság növelésével is.

Emellett a HungaroControl folytatja a három és fél éve elkezdett programját: világszínvonalúvá fejleszti a technikai-technológiai infrastruktúrát, műszaki hátteret és jóval hatékonyabbá teszi a társaság belső működését is. Szepessy Kornél megjegyezte: nagy jelentősége van annak, hogy a HungaroControl világviszonylatban is technikailag fejlett, ezt az érdekérvényesítés során is fel tudják használni.

Az elmúlt évek legfontosabb fejlesztései között említette a vezérigazgató az új üzleti folyamatszervezési modell bevezetését a cégen belül, a kutatás-fejlesztési és szimulációs központ (CRDS), a képzési központ (Entry Point Central) megvalósítását, az új irányító központ és a MATIAS irányító szoftver továbbfejlesztését, a gépek érkezéskori folyamatos süllyesztését lehetővé tevő eljárás (Merge Strip) bevezetését is. Utóbbival kapcsolatban jelezte, irányító szolgálatok és légitársaságok is érdeklődnek az eljárás iránt, mivel az gazdaságosabb üzemelést tesz lehetővé.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szintén ebben az évben indítja el a HungaroControl Koszovó magas légterének irányítását, miután egy nemzetközi pályázaton erre Magyarország és a HungaroControl kapott megbízást a NATO-tól. A tervek szerint áprilisban kezdik el a szolgáltatás nyújtását, ehhez elengedhetetlen a regionális partnerek, a hazai és nemzetközi szervezetek együttműködése. Szepessy Kornél ezzel kapcsolatban azt mondta, a feladat komoly diplomáciai siker Magyarország számára, a HungaroControlnak pedig elsősorban szakmai kihívás, csak másodsorban pénzügyi érdek, mivel a bevételek a hazaihoz képest alacsonyak lesznek, mert a becsült átrepülő forgalom is mérsékelt az itthonihoz mérten.

Szepessy Kornél kiemelte: a következő fontos lépés a kényszerhelyzeti toronyirányítás kialakítása, majd a távirányítás teljes megvalósítása. A HungaroControl a saját irányító központjába helyezné át a toronyirányítást is, hogy a tavaly 30 éves épület esetleges üzemzavara esetén is zökkenőmentesenfolytatni lehessen a szolgáltatást. A távirányíthatóság lényege, hogy kameraképeket, valamit a földi mozgásérzékelő radar jeleit a központba viszik és ott egyesítik egy új toronyirányító szoftverben. Mivel ezt a megoldást a világon csak néhány helyen alkalmazzák, a rendszer tesztelése és hatósági engedélyeztetése hosszú időt igényel, de az első fázis, amelyben a radarjeleket a kényszerhelyzeti központba vezetik, ez év végén befejeződhet.

Ezek mellett tovább kell fejleszteni a K+F szimulációs CRDS-központot, az Entry Point Centralban az oktatást és ezeket egy helyszínre, a régi irányítóközpontba kell költöztetni, ahol regionális tudásközpontot hoznak létre a 360 fokosra bővített, képzésre használt toronyszimulátorral és a radarirányítás létrehozandó kényszerhelyzeti központjával együtt.

A technikai fejlesztések mellett Szepessy Kornél kiemelten fontosnak nevezte a cég struktúrájának átszervezését is. Erről azt mondta, a egy tőzsdén jegyzett, blue chip részvénytársaságéhoz hasonló szerkezetet és működési kultúrát vezetnek be. Így hatékonyabban működhet a cég, felgyorsulhatnak a belső folyamatok, az összekötött vállalati rendszerekből pedig könnyebb a lényegi információkat kinyerni. Ez komoly felelősséget ró a társaság vezetésére, mert ezek a ma meghozott döntések 10-15 év múlva éreztetik a hatásukat, ami akár a nemzeti légi navigációs szolgáltatás megszűnése, vagy fennmaradása is lehet – hangsúlyozta.

Ezzel kapcsolatban Szepessy Kornél kitért az egységes égbolt projekt során létrehozott funkcionális légtérblokkokra (FAB) is, Magyarország a közép-európai blokk tagja. Mint mondta, a tagok között nagyon magas szintű együttműködés jött létre, a hét tagország egy közös céget hozhat létre, amely rövidtávon a FAB projektet vezeti majd, de később akár a technológiai fejlesztési terveket, beruházásokat is koordinálhatja. Ugyanakkor a hét ország légterének egy központból való irányítása egyelőre nagyon távoli. Mint mondta, a regionális irányítás és ezzel a szolgáltatók számának radikális csökkentése „tabu” az iparágban és ezért senki nem tett érdemi lépéseket.

Minden döntésben az elsődleges szempont a repülésbiztonság fenntartása, vagy növelése Szepessy Kornél elmondása szerint. 2010-ben még több súlyosabb incidens is volt, azóta viszont javulnak a HungaroControl repülésbiztonsági mutatói. A cég repülésbiztonsági kiválóságát az EUROCONTROL, az európai légiforgalmi irányító szolgálatok ernyőszervezete is elismerte egy célvizsgálat után. További fejlesztésekre itt is szükség van, nagy lépések és kisebb részletszabályok együttes bevezetésével is javítani kívánják a repülésbiztonságot.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!