Véglegesítette 103 gépes Boeing-rendelését a Korean
A dél-koreai légitársaság 20 Boeing 777-9-est, 25 787-10-est, 50 737-10-est és nyolc 777-8F áruszállítót vásárol, ami történetének legnagyobb repülőgép-megrendelése, egyben a Boeing számára is a legjelentősebb ázsiai szerződés.
Hatósági engedélyt kapott Szaúd-Arábiában az Air Arabia vezette konzorcium
Megkapta a légi üzemeltetői engedélyt (AOC) az Air Arabia vezette konzorcium Szaúd-Arábiában, amelynek célja egy diszkont légitársaság létrehozása a dammámi King Fahd Nemzetközi Repülőtéren.
Csődvédelem alatt folytatja az üzemelést az Air Baltic
Az amerikai csődtörvény 11. fejezete szerinti önkéntes eljárást indított az Air Baltic, a légitársaság 350 millió euró új finanszírozással kezdi meg a pénzügyi átszervezést, amely várhatóan 2027 júniusára zárul le, közben a járatok zavartalanul üzemelnek.
Megérkezett a Tarom első Boeing 737 MAX gépe
Átvette első új generációs Boeing 737-8-asát a román nemzeti légitársaság, a második is még idén ősszel forgalomba állhat.
Újabb tőkeinjekcióval adna még egy esélyt a BRA-nak a fő tulajdonos
A svéd Braathens Regional Airlines (BRA) többségi tulajdonosa, Per G. Braathen 100 millió svéd koronát, mintegy 9,2 millió eurót fektet a vállalatba, amely öt éven belül már harmadszor került szerkezetátalakítási eljárás alá.
Tizenöt Airbus A320neót rendelt az Air Cairo
A Budapestre is közlekedő egyiptomi légitársaság 15 Airbus A320neóra adott le kötelező érvényű megrendelést, ezzel először vásárol közvetlenül saját tulajdonú repülőgépeket.
Állami támogatás nélkül leállhat az orosz SSJ-100-as flotta
Az orosz légitársaságok önerőből nem tudják finanszírozni a SSJ-100-asok francia–orosz SaM-146 hajtóműveinek hazai PD-8-asokkal történő kiváltását, ezért eltűnhet a típus a forgalomból.
Rövid lejáratú kötvényekkel stabilizálná pénzügyeit az Air Baltic
A lett légitársaság 257 millió eurós átmeneti finanszírozáshoz juthat az intézkedéssel, amely a cég likviditási helyzetének stabilizálását szolgálja a tervezett átfogó átszervezés előtt.
Új járatokat indít Európába és Kínába az Air Canada 2027-ben
Új európai és kínai járatokat indít, valamint több latin-amerikai útvonalán növeli a kapacitást a kanadai légitársaság a jövő nyári menetrendben, köztük Torontóból Oslóba, Shannonba és Nizzába, Montrealból Bázelbe és Dubrovnikba, Vancouverből pedig Kantonba.
Negyven ATR 72-600-ast rendel az indiai Fly91
A goai központú regionális légitársaság az első turbólégcsavaros regionális repülőgépét jövőre, a többit 2032-ig kapja meg a gyártótól.
Csúszik a Vueling 737 MAX-ainak forgalomba állítása
A jövő év első felére halasztja első Boeing 737 MAX repülőgépeinek forgalomba állítását a Vueling, a RECARO ülések elhúzódó tanúsítási folyamata miatt.
Ryanair: egyes európai légitársaságok talán nem élik túl a telet
A Ryanair csökkenti a 2027-es pénzügyi évre vonatkozó utasforgalmi célját, a téli kapacitását a tavalyira vágta vissza a magas üzemanyagárak miatt, emellett arra figyelmeztet, hogy ha ez utóbbi jövőre is fennmarad, azt a jegyárakban az utasok is meg fogják érezni.
Összekapcsolja hálózatát az Air Asia és a Pegasus
A beharangozott közvetlen európai járatok helyett a török Pegasus Airlines-szal kötött code-share megállapodással kínál európai összeköttetéseket a malajziai központú diszkont légitársaság.
Hét új európai útvonalat nyit jövőre az American Airlines
A 2027-es nyári szezonban hét új európai útvonalat nyit az American Airlines, közülük például Philadelphia és Bécs között már az új Airbus A321XLR-t állítja forgalomba.
Már 2028-tól elkezdi nyugdíjazni A380-asait a Qantas
A tervezettnél négy évvel korábban, 2028-tól fokozatosan kivonja flottájából Airbus A380-as repülőgépeit a Qantas, A330-asait pedig már az idei évtől.
Tíz új úti célt, köztük több A321XLR-rel repült európai járatot nyit...
Az amerikai légitársaság tíz új úti célt jelentett be a jövő nyári menetrend kezdetétől, egyre több európai járatán állítja forgalomba az Airbus A321XLR típust, a szlovén fővárosba pedig Boeing 767-400ER gépeivel repül majd.
A Wizz Air néhány járatának sikerült elkapnia a teljes napfogyatkozást
A Wizz Air több szakterületének bevonásával mintegy 15 olyan menetrend szerinti járatot választottak ki, amelyek augusztus 12-én potenciálisan belerepülhettek a Spanyolország felett átvonuló teljes napfogyatkozás sávjába, néhányuknak sikerült is elkapnia a totalitást - mondta az AIRportal.hu-nak a légitársaság a tervezésben részt vevő kapitánya.
A téli időszak végéig repülnek az Air France Airbus A318-asai
A francia légitársaság 2027. március végéig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok üzemelését, ez az utolsó lehetőség menetrend szerinti forgalomban repülni az A320-as család legkisebb változatával.
Radikálisan visszavágja flottáját és növekedését az Air Baltic
A lett légitársaság új stratégiai terve szerint a jelenlegi 54-ről 36-ra csökkenti Airbus A220-300-as repülőgépei számát az év végére, és egy 225 millió eurós átmeneti finanszírozási csomaggal igyekszik stabilizálni rövid távú likviditási helyzetét.
Folytatja flottája bővítését a German Airways
A német légitársaság flottabővítési programja részeként megvásárolta öt Embraer E190 regionális repülőgépét.
Az Apollo vásárolja fel az Easyjetet
Az amerikai Apollo Global Management 5,7 milliárd font értékű ajánlatával felvásárolja a diszkont légitársaságot, az igazgatóság által egyhangúlag támogatott tranzakció lezárását követően a céget több mint 25 év után kivezetik a Londoni Értéktőzsdéről.
A drága üzemanyag és az alacsonyabb jegyárak rontották a Wizz Air...
A tavalyi azonos időszakhoz képest negyedével több utast szállított, és tovább javította működési megbízhatóságát a Wizz Air a 2027-es pénzügyi év első negyedévében, de a jelentősen megugró üzemanyagköltségek, az alacsonyabb fajlagos bevételek és a flottamegújítás miatt 198 millió eurós veszteséget könyvelt el.
Befektetőt keres a Norse Atlantic Airways
A norvég légitársaság új bérlőket keres az Indi Go szerződés felmondása miatt felszabaduló hat Boeing 787-9 Dreamlinere számára, emellett vizsgálja új stratégiai befektető bevonását, a cég eladását vagy egy potenciális egyesülést.
Megugró üzemanyagárak mellett is nyereséges maradt a Lufthansa-csoport
A jelentősen emelkedő üzemanyagköltségek és a sztrájkok ellenére is nyereséges maradt a Lufthansa-csoport 2026 második negyedévében, ugyanakkor eredménye jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól.
Jelentősen nőtt a Croatia Airlines vesztesége
Romlott a horvát nemzeti légitársaság eredménye 2026 első félévében, miután az Airbus A220-asokra váltás, az emelkedő üzemanyagárak és a kedvezőtlen árfolyamhatások egyaránt növelték a költségeket.








































