Aeroplex Közép-Európai Kft.
A hazai repülőgép-karbantartó vállalat hírei

Három nap alatt közel 180 repülőgép esetében nyújtottak műszaki asszisztenciát az Aeroplex szakemberei, a kisebb szervizmunkáktól a nagyobb hibaelhárításokig.
Az AIRportal.hu lehetőséget kapott bepillantani az Aeroplex forgalmi karbantartó szakembereinek munkájába, hogy megmutassa az Asiana Airlines Budapest és Szöul között immár menetrend szerint közlekedő, Airbus A350-900-as repülőgépének műszaki kiszolgálását.
Négy évtized szolgálat után kiállítási tárgyként folytatja pályafutását egy Boeing 757-es Rolls-Royce RB211 hajtóműve, amely az Aeroplex hangárjából egyenesen a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba került.

Aeroplex képgaléria

Új hangár, Boeing 777-karbantartás és berendezésjavítás az Aeroplex terveiben

Berendezésjavító központjának dinamikus bővítésével, a hajtóműalkatrész képességek bővítésével, szélestörzsű típusok, köztük Boeing 777-es fogadására alkalmas újabb óriáshangár építésével és nemzetközi kapacitásbővítéssel készül a következő évekre az Aeroplex – mondta az AIRportal.hu-nak Demény Árpád ügyvezető.

Bővíti a forgalmi karbantartás csapatát az Aeroplex

Az Aeroplex tapasztalt repülőgép-szerelő szakemberek csatlakozását várja a forgalmi karbantartási csapatába, amely a Wizz Air közelmúltban megújított szerződés szerinti kiszolgálását is beleértve a budapesti reptér forgalmának mintegy 80 százalékához nyújt műszaki támogatást.

Továbbra is az Aeroplex látja el a Wizz Air műszaki kiszolgálását...

A megállapodás 2031 februárjáig biztosítja, hogy az Aeroplex folytassa a Wizz Air-gépek forgalmi karbantartását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Jelentős fejlesztések előtt az Aeroplex berendezéskarbantartó központja

A megnyitása óta eltelt egy évben fontos tanúsításokat szerzett meg, új képességekkel és termékekkel bővítette portfólióját az Aeroplex maglódi berendezéskarbantartó központja, a következő időszakban pedig további beruházásokkal újabb piacokra lép be.

Nagy növekedést vár a karbantartási iparágban az Aeroplex

Az Aeroplex idén is részt vett a kontinens legnagyobb repülőgép-karbantartási rendezvényén, a Londonban megrendezett MRO Europe expón: az eredményekről és a tapasztalatokról Demény Árpád ügyvezető igazgató adott villáminterjút az AIRportal.hu-nak.

Az Aeroplex idén is saját standdal vesz részt az MRO Europe...

Három év után újra Londonban rendezik meg Európa legnagyobb repülőgép-karbantartási rendezvényét, ahol az Aeroplex idén is saját standdal vesz részt, szakemberei már a 2026-os és a 2027-es karbantartási szezonban rejlő új üzleti lehetőségeket építik.

Duális képzésből a hangárba: pályakezdők az Aeroplexnél

Szeptemberben harminchárom fiatal repülőgép-szerelő és -műszerész kezdte meg pályáját az Aeroplexnél, akik a cég utánpótlás-nevelési programjában vettek részt és szereztek gyakorlati tapasztalatot.

A repülőműszaki oktatásban is nemzetközi piacra lép az Aeroplex

A magyar repülőgép-karbantartó vállalat történetében először lépett a nemzetközi oktatási piacra egy komplex, több országot érintő szakmai együttműködés révén.

Megkezdte a mentőhelikopterek karbantartását az Aeroplex

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel idén év elején aláírt keretszerződés értelmében 2028-ig az Aeroplex végzi a hazai légimentő flotta, a 9 darab Airbus EC135 P2+ helikopter karbantartási és javítási feladatait.

További növekedés kapujában az Aeroplex

Budapesten újabb hangár építését, Romániában, Szerbiában, valamint Németországban nemzetközi terjeszkedést és a berendezéskarbantartási üzletág jelentős bővítését tervezi az Aeroplex – mondta el Demény Árpád, a magyar repülőgép-karbantartó vállalat ügyvezető igazgatója az AIRportal.hu-nak.

Bővíti bukaresti bázisát az Aeroplex

A spanyol Albastar érkezésével kettőre nő az egyidejűleg karbantartott repülőgépek száma az Aeroplex bukaresti bázisán, a tervek szerint jövő év végéig háromra bővülhet a karbantartási vonalak száma a Băneasa repülőtéren.

Megnyílt az Aeroplex új Berendezéskarbantartó Központja

A közel 2 milliárd forintos beruházás eredményeként az új üzem repülőgépkerék- és fékagyjavítás, hajtóműalkatrészek karbantartása, valamint kompozit szerkezetek javítása terén biztosít világszínvonalú szolgáltatásokat.

Az Air Serbiával kötött együttműködéssel erősíti regionális pozícióját az Aeroplex

Az Aeroplex a következő évre karbantartási projektre szóló keretmegállapodást kötött a szerb nemzeti légitársasággal, ez újabb lépés a magyar vállalat regionális növekedésében.

Megnyílt az Aeroplex bukaresti bázisa

Megkezdődött az első repülőgép karbantartása az Aeroplex bukaresti, a Băneasa repülőtéren létrejött bázisán, a román Romaero vállalattal együttműködésben.

Látványos videó az ACE berendezéskarbantartó központjáról

A magyar vállalat októberben nyitja meg Maglódon épülő berendezéskarbantartó központját, amelyet egy izgalmas rövidfilmben mutat be.

Újabb repülőgépszerelők vizsgáztak le az Aeroplexnél

Összesen 15 repülőgép-szerelő és -műszerész tett szakmai vizsgát a héten az Aeroplex bázisán.

Együttműködésre lép az Aeroplex és a Romaero

A magyar és a román repülőgép-karbantartó vállalat megállapodása lehetővé teszi az Aeroplex számára, hogy a bukaresti Băneasa repülőtéren végezzen munkát megrendelői részére, a Romaero infrastruktúráját, eszközparkját és szakembereit bevonva.

Megújulva látható a Közlekedési Múzeum An-2-es gépe

Október végéig tekinthető meg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum „Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben” című tárlata, az ott kiállított Antonov An-2-esen az Aeroplex csapata teljes külső felújítást végzett el, és a belterét is frissítették.

Az első nő Magyarországon, aki A320-asok hajtóműpróbázását végezheti

Ferenczik Barbara, az Aeroplex repülőgép-szerelője az első nő, aki megszerezte az A320 család hajtóműpróbázásához szükséges jogosítást Magyarországon, a szakmai életútjáról mesélt az AIRportal.hu-nak.

Harminc éve történt balesetről emlékezett meg az Aeroplex

A vállalatnál ezzel nem csak az elhunytak emlékét őrzik, de arra is visszatérően figyelmeztetnek: a repülésbiztonság és a munkabiztonság kéz a kézben járó részei a mindennapoknak, amiből soha nem lehet alább adni.

Megújította gépműhelyét az Aeroplex

Közel félmilliárd forint értékben modernizálták az Aeroplex gépműhelyét, ezzel a cég tovább erősítette háttérbázisát, amellyel egyedülálló képességekkel rendelkezik az európai repülőgép-karbantartási piacon.

Nagy átalakulás az Aeroplexnél: dinamikusabb és rugalmasabb, mint valaha

Az Aeroplex hangárkarbantartási területének idei eredményeiről és kihívásairól Keresztes-Tóth Norberttel, az üzletág vezetőjével beszélgettünk.