A magyar repülőgép-karbantartó vállalat minden évben megemlékezik a hangárban felállított emléktáblánál az 1994. február 22-i, négy dolgozó életét követelő tragédiáról.

Az Aeroplex (ACE) munkatársainak nagy többsége már csak az elbeszélésekből hallott a vállalat működésének korai korszakában történt szerencsétlenségről, de ma is őrzik az elhunyt kollégák emlékét. A minden évben ezen a napon megtartott főhajtás és a hangár falán elhelyezett emléktábla az ACE mindenkori közösségét arra emlékezteti: nem elég a mai modern biztonsági előírásokat betartani, hanem minden dolgozónak aktívan kell tennie azért, hogy ne ismétlődhessen meg az 1994. február 22-én történt szörnyű esemény.

Harminc évvel ezelőtt, a 2-es hangárban a Malév HA-LBP lajstromjelű Tupoljev Tu-134A3-asán végeztek karbantartást, amikor a repülőgép tisztításhoz használt mosóbenzin kigyulladt, majd a teljes orr-részt lángba borította.

Fotó: AIRportal.hu

A fedélzeten tartózkodó dolgozók az ajtókon és a pilótafülke ablakain próbáltak kimenekülni. Közülük és a segítségükre sietők közül többen égési sérüléseket, valamint csonttöréseket szenvedtek.

A lángokat végül a kiérkező tűzoltóknak sikerült megfékezniük, a mentők több sérültet súlyos, egyeseket válságos állapotban szállítottak kórházba. Közülük négyen, Simon József, Szabó Lajos, Seregley István és Martin Ottó életüket vesztették, a vállalat saját halottaivá nyilvánította őket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az éves megemlékezéssel nemcsak az elhunytak emlékét őrzik, de arra is visszatérően figyelmeztetnek: a repülésbiztonság és a munkabiztonság kéz a kézben járó részei a mindennapoknak, amiből soha nem lehet alább adni.

A megemlékezésen Keresztes-Tóth Norbert hangárkarbantartási üzletágvezető elmondta: az elmúlt 30 évben a repülésben, így a légi iparban is rengeteg változás és vívmány látott napvilágot, amelyek célja, hogy megelőzzük a hasonló tragédiákat. „A légiközlekedésben ma már az elfogadott szemlélet az előre cselekvés, vagyis nemcsak a múlt eseményeiből tanulunk, hanem aktívan igyekszünk azonosítani minden potenciális veszélyforrást, hogy növeljük a biztonságot. A 30 évvel ezelőtti tragikus tűzesetnek mindannyiunkat emlékeztetnie kell az emberi élet pótolhatatlanságára” – tette hozzá.

Fotó: AIRportal.hu