AIRportal.hu
Építész projektmérnök
Budapest Airport Zrt.
Új generációs fedélzeti berendezés érkezik a Singapore Airlines nagy hatótávú gépeire
Az új első és üzleti osztályú ülésekkel felszerelt Boeing 777-9-esek érkezése mellett 41 Airbus A350-esének utasterét is megújítja a szingapúri légitársaság, az A380-asok további felújítását azonban nem tervezi a cég.
Jelentősen visszaesett az Emirates nyeresége
A közel-keleti konfliktus okozta fennakadások és a megduplázódott üzemanyagárak mellett a cégcsoport bevétele 12 százalékkal, 18 milliárd dollárra csökkent, de az áruszállítási üzletág bevétele 52 százalékkal nőtt.
Újabb bombafenyegetések zavarták meg az európai légiközlekedést, több járatot is át kellett irányítani
Csütörtökön ismét több európai légitársaságot érintő bombafenyegetés-sorozat okozott fennakadásokat, egyes járatokat kitérő repülőtérre irányítottak, másokat vadászgépek kísértek a célállomásukra, néhány légikikötőben pedig rendkívüli biztonsági ellenőrzéseket rendeltek el.
Vezetőváltás jön a HungaroControlnál
Január 1-jével új vezető érkezik a magyar légiforgalmi szolgálat élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki vezérigazgatónak, Turi Ferenc december 31-ével távozik a vállalattól.
További ezer munkahely megszüntetését és kiszervezéseket tervez a KLM
A holland légitársaság évi egymilliárd eurós eredményjavulást tart szükségesnek ahhoz, hogy finanszírozni tudja repülőgép-beszerzéseit, az utasélmény fejlesztését és a munkavállalókat érintő beruházásokat, emellett az európai flottájának átalakításával javítaná versenyképességét és jövedelmezőségét.
Nem érkeznek meg a 777-9-esek, A340-eseket reaktivál a Lufthansa jövő nyárra
A Lufthansa nem számol azzal, hogy Boeing 777-9-eseinek első példánya időben megérkezik a 2027-es nyári menetrendhez, ezért Airbus A340-300-asokat aktivál újra, és a Bécsbe szánt Boeing 787-esek egy részét a frankfurti központjába irányítja át.
Heti 48 járatot közlekedtet Budapestre télen az Air France-KLM
A március végéig tartó időszakban Észak- és Közép-Amerika, valamint Ázsia felé bővíti kínálatát az Air France-KLM, Budapestre az előző években megszokott kapacitást biztosítja a légitársasági csoport.
Megnyílt Grönland új nemzetközi repülőtere Ilulissatban
A hatóság engedélyezte a 2200 méteres futópályával rendelkező, új légikikötő megnyitását, amely nagyobb utasszállító repülőgépek fogadására is alkalmas, közvetlen nemzetközi járatok indítását lehetővé téve.
A reptéri díjakon és a fizetéseken is spórolna a dráguló üzemanyag miatt a Ryanair
Az ír fapados arra számít, hogy a magas kerozinárak 2027-ben is terhelik majd az európai légiközlekedést, ezért olcsóbb repülőterekre csoportosítaná át kapacitásait, ideiglenes bérbefagyasztást is mérlegel.
Egy évszázad után ismét hidroplán szállt le Budapesten
Az Aeropark Repülőmúzeum és az Aeroexpress szakemberei október utolsó két napján, a Római-partnál tartottak próbarepüléseket egy későbbi budapesti hidroplános élményprogram lehetőségeinek felmérésére.
Elkezdi a leépítéseket a gondban lévő Air Baltic
Körülbelül 100 pilóta és 200 légiutas-kísérő elbocsátását tervezi a csődvédelem alatt működő lett légitársaság, a Swiss nem bérli tovább a cég A220-asait.
Újabb európai karbantartóbázison kaphatnak támogatást az Embraer E-Jetek
Az Embraer a litván FL Technics-et jelölte ki hivatalos szervizközpontjának az E170 és E190 típusokhoz.
B1 Licensed Aircraft Engineer
Lufthansa Technik Budapest Kft.
Nyereséges negyedévet zárt az Airbus, tartja az éves átadási célját is
Több mint 1,7 milliárd eurós korrigált üzemi eredményt ért el az Airbus 2026 harmadik negyedévében, ez kisebb a tavalyinál a kevesebb átadás és a kedvezőtlenebb típusösszetétel miatt.
Műszaki ellenőr – szerkezet szakág
Budapest Airport Zrt.
Projekt menedzsment vezető- út és közművek
Budapest Airport Zrt.
Építőmérnök projektmenedzser
Budapest Airport Zrt.
A Ryanair 12 gépesre bővíti budapesti bázisát
A fapados légitársaság 6 százalékos utasforgalom-növekedéssel, évi 6 millió utassal számol, a további bővítést pedig a repülőtéri díjak csökkentéséhez köti.
Nőtt a Boeing kereskedelmi üzletágának negyedéves vesztesége
Csaknem 700 millió dolláros üzemi veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben a Boeing Commercial Airplanes, több mint kétszer akkorát, mint az előzőben, a cég eközben növeli a 737-es és a 787-es típuscsalád gyártását.
Aerospace ügyintéző
Airmax Cargo Budapest Zrt.
Megnyílt Sydney új nemzetközi repülőtere
Átadták Ausztrália új nemzetközi repülőterét, a Western Sydney International (Nancy-Bird Walton) Airport jelenlegi kialakításában évi 10 millió utas kiszolgálására alkalmas, és a nap 24 órájában üzemelhet.
Továbbra is a Lufthansa Technik digitális műszaki platformját használja a Wizz Air
Az AVIATAR elektronikus műszaki napló támogatja a diszkont légitársaság flottája karbantartási folyamatainak digitalizációját.
Közel két hónapja áll a Boeing 777F gyártása egy beszállítói vita miatt
Egy kulcsfontosságú szárnyalkatrész szállításának leállása miatt csaknem két hónapja szünetel a Boeing 777F gyártása, de a 767-es és a KC-46-os program is akadozik.
Starlink fedélzeti internetet vezet be az Easyjet is
A műholdas internetszolgáltatást 2027 első felétől fokozatosan vezeti be Airbus A320, A320neo és A321neo típusú repülőgépein az Easyjet, a kiépítés várhatóan 2028 elejére fejeződik be.


































