Címke: halálos baleset
Lezuhant egy Douglas C-54-es Alaszkában
Mintegy hat perccel a Fairbanks repteréről végrehajtott felszállás után lezuhant az Alaska Air Fuel légitársaság Douglas C-54D-DC Skymastere, a fedélzeten tartózkodó két pilóta életét veszítette.
A pilóta rosszulléte okozhatta a szombati repülőgép-balesetet
A KBSZ vizsgálja a két halálos áldozatot követelő esemény körülményeit, az eddigi információk és egy akciókamera felvétele szerint a pilóta rosszulléte okozhatta az Extra 330L lezuhanását.
Harminc éve történt az Aeroflot A310-esének katasztrófája
Az Aeroflot 593-as, Moszkva–Hongkong járatát teljesítő Airbus 1994. március 23-án zuhant le, a 75 ember halálával végződő eseménysort a kapitány egyik gyermeke indította el, aki a pilótaülésben ülve elmozdította a szarvkormányt.
Harminc éve történt balesetről emlékezett meg az Aeroplex
A vállalatnál ezzel nem csak az elhunytak emlékét őrzik, de arra is visszatérően figyelmeztetnek: a repülésbiztonság és a munkabiztonság kéz a kézben járó részei a mindennapoknak, amiből soha nem lehet alább adni.
Egyetlen utasszállító repülőgépet ért halálos baleset 2023-ban
A légiközlekedés biztonságos évet zárt, a nepáli Yeti Airlines ATR 72-esének katasztrófáján kívül nem történt halállal járó baleset nagyobb kereskedelmi géppel, az eseményről egyébként a minap megjelent a végleges vizsgálati jelentés.
Egy ütközést követően leégett a JAL A350-ese a tokiói Haneda repülőtéren
Összeütközött a Japan Airlines Airbus A350-900-asa a japán parti őrség egyik repülőgépével leszállás közben, a légitársaság közlése szerint az utasszállító összes utasa és a személyzet is el tudta hagyni a fedélzetet, míg a másik gépen tartózkodó 6 főből 5 elhunyt.
Felvételeket vár a börgöndi balesetről és a lezuhant gépről a KBSZ
A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) független szakmai vizsgálatához kéri a lakosság segítségét, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított az ügyben.
Halálos baleset történt a börgöndi repülőnapon
Két ember életét veszítette, hárman súlyosan megsérültek a börgöndi légiparádén, amikor egy bemutató közben lezuhant a HA-RDM lajstromjelű, North American T-28 Trojan típusú veterán repülőgép.
Július 17: a légiközlekedés fekete napja
A mai a légiközlekedés történetének legsötétebb napja, az 1946 óta ezen a napon történt 17 légikatasztrófában összesen 927-en vesztették életüket.
Lezuhant a Magyar Honvédség Airbus H145-ös helikoptere Horvátországban
Kiképzési repülés közben lezuhant a Magyar Honvédség egyik Airbus H145-ös helikoptere Horvátországban.
Ketten életüket vesztették egy magyar kisgép balesetében
Svédországban a tengerbe zuhant egy magyar lajstromjelű sportrepülőgép vasárnap este, a fedélzeten tartózkodó két ember életét veszítette.
Fontos kérdésre nem adott választ a nepáli ATR katasztrófájáról kiadott előzetes jelentés
Kiadta előzetes jelentését a Yeti Airlines katasztrófájáról a nepáli bizottság, amely egyelőre nem tudta megállapítani annak okát, hogy miért került az ATR 72-es mindkét légcsavarja vitorla állásba a leszállás során.
Megvannak a Nepálban lezuhant ATR 72-es fedélzeti adatrögzítői
Megtalálták a Yeti Airlines vasárnap lezuhant ATR 72-500-asának mindkét adatrögzítőjét, a mentőalakulatok még két áldozat maradványait keresik.
Lezuhant egy belföldi járatot teljesítő ATR 72-es Nepálban
Az alacsony magasságon repülő ATR állásszöge hirtelen megemelkedett, majd a gép átesett, és egy éles balra dőlést követően földnek ütközött.
Jegesedés miatt lezuhant egy An-2-es Nyenyecföldön, ketten életüket vesztették
Jegesedés miatt lezuhant egy utasokat szállító An-2-es repülőgép hétfőn az észak-oroszországi Nyenyec Autonóm Területen, két ember életét vesztette.
Bővülő forgalom mellett is biztonságos év volt 2022 a légiközlekedésben
A növekvő járatszámok ellenére az elmúlt évek átlaga alatt volt a repülőgép-katasztrófákban meghaltak száma 2022-ben, a legtöbb áldozattal járó esemény szándékos lehetett.
Tűzoltójárművel ütközött és kigyulladt egy felszálló A320neo
Egy repülőtéri tűzoltójárművel ütközött össze nagy sebességgel a LATAM Airbus A320neója a limai repülőtéren, a balesetben két tűzoltó életét veszítette, a repülőgépben súlyos károk keletkeztek.
Oldtimer repülőgépek ütköztek egy dallasi légibemutatón
Összeütközött egy Boeing B-17 Flying Fortress bombázó és egy Bell P-63 Kingcobra vadászgép a Dallas Executive repülőtér felett, mindkét gép lezuhant és felrobbant, hat ember veszítette életét a balesetben.
Lezuhant egy Canadair CL-415-ös tűzoltógép Szicíliában
Egy hegyvidéki területen végrehajtott tűzoltási művelet közben lezuhant az I-DPCN lajstromjelű Canadair CL-415-ös, mindkét pilóta életét veszítette.
A Balti-tengerbe zuhant egy Cessna Citation üzleti repülőgép
Vasárnap este a Balti-tengerbe zuhant egy osztrák lajstromjelű Cessna Citation, miután utazómagasságon továbbrepült célállomása felett, és személyzete hosszú időn keresztül nem válaszolt az irányítás hívásaira.
Motorkerékpárral ütközött egy A320neo, ketten meghaltak
Motorkerékpárral ütközött a TAP Guinea fővárosában leszálló Airbusa, két ember életét veszítette, a repülőgép hajtóműve megsérült.
Lezuhant egy ukrán An-12-es szállítógép Görögországban
Hajtóműhiba miatti kényszerleszállás közben balesetet szenvedett egy ukrán légitársaság áruszállító repülőgépe, túlélőket nem találtak.
Megtalálták a Horvátországban balesetet szenvedett Cessna 182-es roncsait
Senki sem élte túl a horvátországi kisrepülőgép-balesetet.
Megtalálták a vasárnap eltűnt nepáli Twin Otter roncsait, nincs túlélő
Hétfőn megtalálták a Tara Air DHC-6-300 Twin Otterének roncsait, a gép előző nap tűnt el 22 emberrel a fedélzetén, túlélőket nem találtak.
Kiadták az előzetes jelentést a China Eastern Boeing 737-esének katasztrófájáról
A kínai légügyi hatóság a nemzetközi szabályok szerint harminc nappal az eseményt követően kiadta a légitársaság MU 5735 számú járatát teljesítő Boeing 737-800-as lezuhanásáról szóló előzetes balesetvizsgálati jelentését.