A Lufthansa nem számol azzal, hogy Boeing 777-9-eseinek első példánya időben megérkezik a 2027-es nyári menetrendben tervezett forgalomba állításhoz, ezért Airbus A340-300-asokat aktivál újra, és a Bécsbe szánt Boeing 787-esek egy részét a frankfurti központjába irányítja át.
Carsten Spohr, a Lufthansa Group vezérigazgatója a társaság harmadik negyedéves eredményeit ismertető konferenciahíváson a Flightglobal szerint elmondta: miután a Boeing megerősítette, hogy az első negyedévben nem ad át 777-9-eseket, már a második negyedévvel számolnak.
A típus így egyáltalán nem szerepel majd a német légitársaság 2027-es nyári menetrendjében.
A Lufthansa 2027-ben mindössze néhány 777-9-es átvételével számol.

A késés miatt a légitársaság életbe léptette tartaléktervét, és átmenetileg azokkal az A340-300-asokkal tartja fenn a szükséges kapacitást, amelyeket az új Boeingek eredetileg leváltanának, valamint az Austrian Airlines-nak tervezett 787-es átadások egy részét Frankfurtba csoportosítja át.
A Lufthansa a 777X program indító légitársasága, és húsz 777-9-esre szerződött, emellett a -8F áruszállító változatra is van megrendelése.
A társaság korábban 2027 első negyedévére várta az első példány átvételét, a Boeing azonban október végén jelezte, hogy a típus tanúsításához szükséges repülési tesztprogram jelentős részének lezárásához még nem rendelkezik a megfelelő hatósági jóváhagyásokkal.
A gyártó jelenleg 2027 közepére célozza a 777-9 amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) általi tanúsítását, bár Kelly Ortberg vezérigazgató korábban azt mondta, hogy igyekeznek ennél hamarabb megszerezni az engedélyt.

A Boeing új generációs 777-szériájának legnagyobb újdonságait egyebek mellett az új fejlesztésű General Electric GE9X hajtóművek, a 777-300ER-nél 7 méterrel nagyobb szárnyfesztávolság, valamint a teljes mértékben kompozit anyagokból készült, felhajtható végű szárnyak adják.
Az elsőként megvalósuló 777-9 változat hossza 76,7 méter, a Boeing eddig gyártott leghosszabb törzsű utasszállítója, amely 2,84 méterrel hosszabb elődjénél, a 777-300ER-nél. Boeing 777X család szárnyfesztávolsága kiterjesztett állapotban 71,8 méter, de mindkét szárnyvég külső, 3,5 méter hosszú része felhajtható, annak érdekében, hogy a repterek gurulóútjain, forgalmi előterein, állóhelyein és beszállókapuinál a besorolása az ICAO “E” kategóriában maradjon. Felhajtott állapotban így a szárnyfesztávolság 64,8 méter, ez pontosan megegyezik a 777-300ER típusváltozatéval. A 777-9-es 400-425 utas szállítására lesz képes a gyártó sztenderd fedélzeti konfigurációja szerint, hatótávolsága pedig mintegy 14 816 kilométer.



















