Jelentős, 576 millió maláj ringgites (42 milliárd forintos) adózás utáni veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Malaysia Airlines, amelynek járataival fél éven belül két légi szerencsétlenség is történt.
A légitársaság pénteken honlapján közölte harmadik negyedévi pénzügyi jelentését. E szerint árbevételük a 2013 harmadik negyedévi 3,9 milliárd ringgitről 3,3 milliárdra csökkent, veszteségük 373 millió ringgitről 576 millióra emelkedett.
Az év kilenc hónapjában a Malaysia Airlines 10,5 milliárd ringgit árbevétel mellett 1,3 milliárd (95 milliárd forint) veszteséget könyvelt el, míg a 2013 január-szeptemberi időszakot 11,2 milliárd ringgit árbevétellel és 827 milliós veszteséggel zárták.
A maláj légitársaság augusztus végén 750 millió ringgit (56 milliárd forintos) első félévi veszteséget jelentett, majd bejelentette, hogy hatezer munkavállalóját elküldi, hogy 2017-re nyereségessé váljon, emellett átalakítják az útvonalhálózatot.
Fél éven belül a Malaysia Airlines két Boeing 777-200-as repülőgépével történt légi szerencsétlenség, amelyekben összesen 537-en haltak meg. Március 8-án a Dél-kínai-tenger felett tűnt el a 370-es járatuk, míg július 17-én a 17-es járatot teljesítő gépet lőtték le Kelet-Ukrajna felett. A 370-es járatot azóta sem találták meg.
A Malaysia Airlines Malajzia nemzeti légitársasága, 1947 óta működik, több mint 80 célállomásra repülnek 88 repülőgéppel.