A tavalyinál minimum 11 százalékkal nagyobb légiutas-forgalomra számít a Budapest Airport (BA) idén a karácsonyi időszakban – mondta Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Tavaly mintegy 210 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a december 20. és január 1. közötti időszakban, idén ez, a foglalások alapján, várhatóan legalább 11 százalékkal nőni fog – mondta.

A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint december 15-étől kezdődik a felfutás, ami 24-én délután megtorpan, majd

december 28-án és 29-én regisztrálják a legerősebb forgalmat a reptéren. Ebben az időszakban napi átlagban 18-25 ezer utas fordul meg a repülőtéren.

A legkedveltebb útvonalak ebben az időszakban a hagyományos nagy európai célállomások: London, Párizs, Brüsszel, Amszterdam és Róma – közölte.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Hardy Mihály beszámolt arról is, hogy a Budapest Airport forgalomnövekedése kétszer-háromszor nagyobb, mint az európai átlag, a reptér idei összforgalma eddig mintegy 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

A felfutásban szerepe van a kerozinárak világszintű csökkenésén túl a reptér erős marketingtevékenységének is, aminek eredményeképp sok új járat indult, valamint a meglévők kapacitását is bővítették – mondta.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!