A tavalyi 33 ezerrel szemben az idén várhatóan harmadával kevesebb, mintegy 22 ezer utas veszi igénybe a sármelléki repülőteret, mert az orosz beutazók elmaradását csak részben kompenzálta, hogy más országokból többen érkeztek, mint a korábbi években.

Benkő Attila, a hévízi önkormányzat által működtetett Hévíz-Balaton Airport ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a 2014-ben regisztrált 33 ezer utas után az idén év végéig várhatóan 22 ezren fordulnak meg a sármelléki repülőtéren.

Az egyharmados visszaesés kizárólag az orosz járatok és utasok elmaradása miatt következett be, de a csökkenést mérsékelte, hogy más úti célokról némileg nőtt az utasforgalom.

Az idén a legtöbben Németországból érkeztek Sármellékre, és a magyarok száma is bővült hozta a nyáron Törökországba indított új charterjáratnak köszönhetően. A tavaly még menetrendszerűen érkező moszkvai gépek elmaradása ellenére év végén ismét érkezik egy, illetve januárban további négy orosz chartergép a Balatonhoz közeli leszállóhelyre – sorolta a reptér igazgatója.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az egyik utolsó orosz charterjárat 2013. áprilisában Sármelléken, melyet a klasszikus Tupoljev 154M típus teljesített. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az egyik utolsó orosz charterjárat 2013. áprilisában Sármelléken, melyet a klasszikus Tupoljev 154M típus teljesített. (Fotó: AIRportal.hu)


Hozzátette, hogy az utóbbi néhány évben lendületesen nőtt a kisgépes és magángépes forgalom Sármelléken, amelyet többségében német és svájci repülőkkel vesznek igénybe, de nőtt a cseh, a lengyel gépek, illetve a skandináv térségből érkezők száma is, és fogadtak szlovén, horvát, illetve román gépeket is. Több országból azért is veszik igénybe a nyugat-balatoni repteret, mert az állandó határátkelőhelyként működik, folyamatos belépési lehetőséget biztosítva a schengeni övezetbe.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy az oroszországi helyzet miatt nemcsak a moszkvai gépek maradtak el, de az idén már heti kétszeri érkezésre-indulásra tervezett prágai járatok is, a cseh főváros ugyanis szintén az oroszoknak kínált átszállóhelyet.

A terveket illetően kifejtette: jövőre a török charterek és az úti céljuk száma is bővülhet, reményeik szerint ismét elindulhat a prágai menetrend szerinti járat, de a skandináv térségből is terveznek új járatokat, illetve régóta számolnak egy londoni fapados indításával is. Tovább kívánják erősíteni az összeköttetést német városokkal, és nem tesznek le arról, hogy újból beinduljanak az orosz járatok. A tervek valóra váltásához a reptér nemrég bejelentett állami forrású fejlesztési szándéka biztató jelzés lehet a külföldi partnerek számára – mondta Papp Gábor.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!