Időjárás miatt jelentős késéssel szállt le az easyJet Ciprusról Londonba tartó járata, emiatt a fedélzeten utazó diákok nem tudtak hétfőn iskolába menni, az easyJet pilótája igazolást írt a diákoknak.
Az Independent írása szerint a sűrű köd miatt először több órát késett a járat, majd másnap reggelre tolták az indulást. Wayne Mott kapitány beszámolója szerint néhány gyerek örült annak, hogy másnap nem tudnak iskolába menni, egyesek viszont bosszúsak voltak.
A pilóta harminc iskolásnak adott hiányzásigazolást, egyikőjüknek azt írta: a diák titkos küldetésen volt a Földközi-tenger keleti medencéjében. A tanár erre a lap szerint azt írta vissza: elfogadja a hiányzást és reméli, hogy a misszió időben befejeződik és a gyerek kedden már el el tud menni az iskolába.
A Ryanair a hírre a Twitteren reagált, az ír konkurens cég azt írta: gyerekek, repüljetek Ryanairrel, és akkor nem késtek el a suliból.