Újraindul Ciudad Real repülőterének (IATA: CQM, ICAO: LERL) értékesítése, miután a bíróság szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette az eddigi árverési folyamatot és keddi döntésében 50 millió euróban határozta meg a minimális vételárat.
A 2012 óta nem üzemelő légikikötőt többször bocsátották árverésre sikertelenül, legutóbb júliusban, amikor a kínai Tzaneen International vállalat, egyedüli érdeklődőként 10 ezer dollárt ajánlott érte. A repülőtér kikiáltási ára 28 millió euró volt.
A bíróság szerint már az értékesítési folyamat kezdetén formai hibák történtek. Kifogásolta, hogy a felszámolási tervet időközben módosították és a repülőtér területét két részre bontották.
A kínai befektető ajánlata a terminált, irányítótornyot és futópályát tartalmazó egységre vonatkozott, a környező földterületekre nem.
A bíró tavaly áprilisig visszamenőleg érvénytelenítette az árverési folyamatot, a reptér iránt érdeklődők számára három napot határozott meg, ameddig módosíthatják a korábban benyújtott vételi ajánlataikat.
A Madridtól 235 kilométerre délre található Ciudad Real’s Central repülőteret 1,1 milliárd euróból építették meg. Évi 2,5 millió utasra szabták, és Európa egyik leghosszabb – 4100 méteres – futópályájával rendelkezik.
2008-ban helyezték üzembe, épp a pénzügyi válság előtti építési boom idején, de soha nem használták ki, szinte nem volt forgalma, üzemeltetője 2012-be csődbe ment.