A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint kevesebb baleset történt 2015-ben, mint egy évvel korábban és a halálos áldozatok száma is csökkent.
A szervezet honlapján nyilvánosságra hozott adatok szerint az elmúlt évben összesen 68 baleset történt, ezek közül 46 sugárhajtású, 22 pedig turbólégcsavaros gépet érintett. A halálos kimenetelű baleset viszont csak a turboprop gépeket érintették, összesen 4 ilyen balesetet szerepeltetett az IATA a statisztikában, sugárhajtású géppel pedig nem történt ilyen típusú baleset.
2015-ben a halálos áldozatok száma 136 volt, és minden 3,1 millió repülésre jutott egy súlyos baleset, utóbbi érték 30 százalékkal jobb, mint 2014-ben. Abban az évben 77 baleset történt, ezek közül 40 sugárhajtású gépet, 37 pedig turbólégcsavarost érintett, a halottak száma 641 volt.
Az adatok azt mutatják, hogy 2015-ben a sugárhajtású gépek esetében a kemény landolás, a futópályáról való letérés, valamint a repülés közbeni sérülés, a trubopropoknál pedig az irányítás elvesztése okozta a legtöbb balesetet.
Európában egymillió szektorra 1,5 baleset jutott és nem volt halálos kimenetelű esemény, az adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel korábbihoz képest. A legkevesebb baleset Észak-Ázsiában történt, ahol a baleseti arány 0,86 egymillió szektoronként, a legmagasabb pedig Afrikában volt 7,9-es mutatóval.
Az IATA sem a Germanwings 9525-ös, sem a Metrojet 9268-as balesetét nem vette figyelembe, előbbi eset a fogalmaik szerint nem tekinthető balesetnek, utóbbinak pedig még nem tisztázottak a körülményei.