Nem adhatja el a Monarch a slotjait – döntött az illetékes bíróság, de a nem jogerős ítélet ellen a cég vezetője, a KPMG tanácsadó társaság fellebbezett. A Wizz Air közben kivár.

Az október 2-án csődbe ment Monarch légitársaság felszámolása már folyamatban van, ugyanakkor a hitelezők, köztük az utasok elég nagy bajba kerültek, ugyanis a bíróság nem engedélyezte a Monarchnak legértékesebb vagyontárgyaik, a repülőtéri slotok, vagyis résidők értékesítését.

A bíróság az ítélet szerint nem fogadta el a Monarch azon érvelését, hogy a 2018-as nyári menetrendi időszakra már be kellett állítania a slotokat, így azok a döntés után bekerülnek egy közös gyűjtőbe, ahonnan a versenytársak kiszemezgetik azt, amire szükségük van, a bevétel pedig az Airport Coordination Limitedet, a slotok kiosztóját illeti. A résidők mintegy 80 millió dollárt érnek.

A Flightglobal összesítése szerint a légitársaság öt brit repülőtérről üzemelt, köztük Gatwickről és Lutonról is, a versenytársak pedig már elkezdtek körözni a Monarch teteme felett. Köztük a Wizz Air is, bár Váradi József vezérigazgató a féléves eredmények közzétételekor leszögezte: kivárják, hogy mi lesz a slotokkal, amelyek közül egyébként is csak a lutoniak lehetnek érdekesek számukra, mivel a Wizznek ott van a bázisa.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennél jóval nagyobb a tülekedés a gatwicki slotokra, azokra az International Airlines Group, a Stanstedről épp most New York-i utakat bejelentő Wow Air, az easyJet és a Norwegian is bejelentkezett. Ezen légitársaságok mindegyike üzemeltet bázist Gatwicken.

A döntés mellett állt ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) is, állítva, hogy precedens nélküli, és mélyen aggasztó döntés lett volna, ha a bíróság a Monarchnak ítélte volna azoknak a slotoknak az eladását, amelyeket gyakorlatilag nem is tud már felhasználni.

Az 1967-ben alapított Monarch Airlines lutoni bázissal működött, három éve csökkenő, 5-6 millió körüli utasszámot produkált. A társaság 35 darab Airbus A320-as családba tartozó repülőgépet (10 db A320, 25 db A321) és egy darab Boeing 737-est üzemeltetett. A légitársaság 35 darab új generációs Boeing 737 MAX 8 repülőgépre rendelkezett kötelező érvényű megrendeléssel.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!