Havi cikkek: november 2024
Licensed B1 and/or B2 Engineer (in the Netherlands)
WFS PRO (Fokker Techniek)
A jövő év második felében gyorsulhat fel a terminálfejlesztés a budapesti reptéren
A végéhez közelít az új terminál tervezése, kivitelezésének és finanszírozásának előkészületei a jövő év első felében kezdődnek, míg a kivitelezési munkák 2025 második felében gyorsulhatnak fel a Budapest Airport Zrt. elnöke szerint.
Boeing 737 MAX-okkal indítana magyar légitársaságot egy kínai befektetői csoport
Boeing 737 MAX gépek beszerzéséről írt alá szándéknyilatkozatot a Hungary Airlines nevű vállalat elnöke az amerikai gyártóval, a kínai hátterű, magyar bejegyzésű, eddig a légiáru-szállításban tevékenykedő légicég budapesti központtal erősítené a Közép- és Kelet-Európa, illetve Kína közötti utasforgalmat.
Le kellett zárni az egyik ferihegyi futópályát egy fékhibás repülőgép miatt
Az Aegean Airlines Athénból Budapestre érkező járatát teljesítő Airbus A320-200-as a 13R jelű futópályára csütörtök délután végrehajtott leszállást követően nem tudta elhagyni a pálya biztonsági sávját, műszaki hiba miatt.
Újabb A340-es került Iránba a szankciók ellenére
Nemrég Teheránba repülték át a Virgin Atlantic egykori Airbus A340-600-as gépét, amely a közelmúltban csődbe ment nigériai Azman Airlines flottájában volt az utóbbi években.
Megújítja hangkommunikációs rendszerét a HungaroControl
A magyar léginavigációs szolgáltató modernizálja a budapesti irányítótorony és a légiforgalmi irányítóközpont összes szolgálati egységének hangkommunikációs rendszerét.
IT Terminál kliens üzemeltető
Budapest Airport Zrt.
Kutatás-fejlesztési szakértő
HungaroControl Zrt.
System Engineer / Rendszermérnök
HungaroControl Zrt.
Légiforgalmi irányító
HungaroControl Zrt.
A Concorde ihlette első osztály lesz a British A380-asain
Az Egyesült Királyság nemzeti légitársasága az Airbus A380-asok modernizációs programjának részeként új első osztályú kabint vezet be 2026 közepétől, amelynek vonalvezetését a Concorde formái ihlették.
Bemutatta első Airbus A350-es repülőgépét az Emirates
A dubaji légitársaság megújult kabinbelsővel és technológiai újításokkal várja az utasokat új generációs szélestörzsű repülőgépe fedélzetén.
Tovább bővülhet a légijáratok száma Kína és Magyarország között
Magyarország megkezdi a tárgyalásokat Kínával a légiközlekedési együttműködés módosításáról, azzal a céllal, hogy a két ország közötti járatok száma tovább növekedjen a meglévő heti huszonegyről - jelentette be Szijjártó Péter.
Sheet metal technician
Skyways Technics
Aircraft structure component technician
Skyways Technics
Hetven éve kezdte meg önálló működését a Malév
A Maszovlet jogutódaként 1954. november 26-án kezdte meg önálló működését a ma már nem létező Magyar Légiközlekedési Vállalat.
Átvette első Boeing 767-300-as áruszállítóját a Camex
A Budapestre is közlekedő légitársaság a napokban indítja el járatait első szélestörzsű cargo-gépével, amelyet az ATSG lízingcégétől bérel.
Balesetet szenvedett a Swiftair Boeing 737-es áruszállítója Vilnius repülőterének közelében
A litván főváros repülőterének végső megközelítése során épületnek ütközött a spanyol Swiftair Boeing 737-400F repülőgépe, amely a DHL járatát teljesítette Lipcséből Vilniusba.
Kigyulladt egy Szuhoj Superjet Antalya repülőterén
A leszállást követően kigyulladt az orosz Azimuth légitársaság Szuhoj Superjet 100-as repülőgépe a törökországi Antalya repülőterén.
További A350-es áruszállítókat rendelt az Etihad
Az emírségek nemzeti légitársasága a korábban lekötött opciókból hívott le három példányt az Airbus új generációs szélestörzsű típusának cargo-változatából.
Cabin Operations (Senior) Manager North
Wizz Air Hungary Ltd.
Megnyílt az Aeroplex új Berendezéskarbantartó Központja
A közel 2 milliárd forintos beruházás eredményeként az új üzem repülőgépkerék- és fékagyjavítás, hajtóműalkatrészek karbantartása, valamint kompozit szerkezetek javítása terén biztosít világszínvonalú szolgáltatásokat.
CAMO Safety and Compliance Engineer
Wizz Air Hungary Ltd.
Biztonsági okok miatt kiürítették Gatwick déli terminálját
A London környéki repülőtér déli terminálját helyi idő szerint pénteken 12 óra előtt kiürítették a hatóságok, a vonatok és buszok sem állnak meg ott.
Tovább szárnyal a Budapest Airport forgalma
Októberben is nőtt az utasok száma, az év eddigi részében összesen 14,5 millióan fordultak meg a Liszt Ferenc reptéren, és a kezelt áru mennyisége is bővül.