Tavaly 10,8 millió utas fordult meg a prágai Václav Havel Repülőtéren (korábban Ruzyne), ez éves szinten nyolcszázalékos csökkenés. A leszállások-felszállások száma csaknem 13 százalékkal esett vissza – közölte a repülőtér szerdán közleményben.

Elsősorban a Prágán átutazó utasok száma csökkent. Az úgynevezett helyi utasok száma, akik Prágából repültek a világba vagy érkeztek vissza a cseh fővárosba, tavaly éves szinte két százalékkal emelkedett – mondta Eva Krejcí, a repülőtér szóvivője újságíróknak.

„Számítottunk rá, hogy így alakulhat a helyzet, mert a legnagyobb partnerünk, a Ceské Aerolini (CSA) optimalizálta szerkezetét és hálózatát.

Ami a gazdasági eredményeket illeti, ott pozitív eredményeket értünk el, növekedett a bevételünk az utasszállításból és a teherszállításból is” – jelentette ki Jirí Pos, a repülőtér igazgatója. Konkrét adatokat azonban nem hozott nyilvánosságra.

Pos azt állította, hogy a Václav Havel Repülőtéren idén számításai szerint legalább két százalékkal emelkedni fog az utasforgalom. Főleg a nyári szezonban több lesz a járat, és néhány útvonalon a gyakoriság is nő.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A prágai repülőtérről 2012-ben 49 légitársaság gépei 132 helyre repültek. A legtöbb utas Nagy-Britanniába, Németországban, Franciaországba, Oroszországba és Olaszországba ment. A járatok 88 százalékát a rendszeres járatok tették ki, a többi charter volt. A prágai repülőtér forgalmának 30,6 százalékát a Ceské Aerolinie biztosította, bár forgalma 25 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2011-ben. A prágai repülőtéren naponta átlagban 30 ezer utast fordult meg, és 359 járat indult, illetve érkezett.

A CSA flottájának jelenlegi legnagyobb gépe az A321-es, a légitársaság régebbi festésében.
Fotó: Samu Ádám / AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!