Megszorításokat tervez a Cathay Pacific az állami pénzekkel kitömött kínai légitársaságok térnyerése miatt, a terveket a 2016-os üzleti beszámolóval együtt jelenthetik be – értesült a Reuters hírügynökség.

A 71 éves hongkongi légitársaság szerdán közli 2016-os üzleti eredményét, amely az előzetes várakozások szerint jóval gyengébb lesz a 2015-ösnél. Már az előjelek sem voltak túl jók, mivel a cég menedzsmentje októberben lefelé módosította az év végi várható eredményt. Sőt, a Reuters szerint a vezérkar már azt is betervezte, hogy 2010-óta először 2017-ben veszteséges lesz az üzemelés.

A Cathay Pacificet az hozta nehéz helyzetbe, hogy az állami pénzekkel kitömött China Eastern és China Southern egyre nagyobb konkurenciát jelentenek, ezért a Cathay is kénytelen csökkenteni a jegyárait. Ez még önmagában nem okozna veszteségeket az üzemelésben, de időközben a Cathay üzemi költségei is jelentősen emelkedtek az erős hongkongi dollár miatt.

Fotó: Airbus Industries | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus Industries


A helyzetet a Cathay Pacific elbocsátásokkal, valamint költségcsökkentéssel orvosolná, bár arról egyelőre nincs információ, hogy mekkora létszámcsökkentésben gondolkodnak. A költségcsökkentés egyik módja, hogy a rövidtávú járatokat kiszervezik a Cathay Dragon névre hallgató leányvállalatukba, a másik pedig a gazdaságilag nem túl prosperáló járatokat megszüntetik, vagy csökkentik a frekvenciát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy neve elhallgatását kérő, az ügyet ismerő forrás a hírügynökségnek azt mondta, azért nincs könnyű helyzetben a Cathay Pacific, mert nincs diszkont leányvállalata, a Cathay Dragon üzemelési költségei pedig nem sokkal alacsonyabbak az anyavállalaténál.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Cathay áldozata lett a kínai „egy ország két rendszer” felfogásnak, vagyis közigazgatásilag Kínához tartozik, de a saját kapitalista gazdasági rendszerét megtartotta, így viszont az államok közti open skies megállapodások nem érvényesek rá. Ilyen a tavaly októberben Kína és Ausztrália közti megállapodás is. Ezek az útvonalak teszik ki a Cathay hálózatának 14 százalékát, de mivel a megállapodás rá nem érvényes, ezért nem növelheti tovább kapacitásait.

A Flightglobal kimutatásai szerint a megállapodásnak köszönhetően a kontinentális Kína és Ausztrália között 61, míg Hongkong és Ausztrália között mindössze 2 százalékkal nőttek a kapacitások.

A Cathay Pacific az augusztusban publikált első félévi üzleti jelentésben 9 százalékkal alacsonyabb árbevételről és 82 százalékkal kisebb, 353 millió hongkongi dollárnyi adózott eredményről számolt be, miközben utasforgalmuk 2,7 százalékkal javult az egy évvel korábbihoz képest.

A légitársaság jelenleg 126 gépes flottával üzemel és további 57-re van rendelése, egyebek közt 36 darab A350-esre és 21 darab következő generációs triplahetesre.