Egy új légitársaságot alapítana a Virgin America helyett Richard Branson volt tulajdonos, hogy ne tűnjön el a márkanév az Egyesült Államokból.
Branson a ch-aviation cikke szerint a Condé Nast utazási magazinnak adott interjújában beszélt erről alig egy héttel az után, hogy az Alaska Air Group 4 milliárd dollárért felvásárolta a Virgin Americát. A volt vezérigazgató azt mondta, azok után, amennyi energiát és pénzt öltek a márkába, nem szeretnék, ha az eltűnne az Egyesült Államok piacáról.
Emlékeztetett, hogy ő végig ellene volt az eladásnak, mert azt tervezte, hogy az ország egyik legnagyobb légitársaságává fejleszti. Az eladás után több lapnak is azt nyilatkozta, hogy személy szerint nem adta volna el a céget, de egy ponton túl tarthatatlan volt az álláspontja. Már csak azért is, mert látta, hogy fejlesztési céljait nem tudja elérni.
Az Alaska Airlines általi felvásárlás megítélése szerint még mindig jobb, mintha a jetBlue vette volna meg, mert így kisebb az esély arra, hogy a brand kárát látja a felvásárlásnak.
A ch-aviation megjegyezte, hogy bár a Virgin America igazgatósága már jóváhagyta az üzletet, arra még a légitársaság részvényeseinek, valamint az amerikai hatóságoknak is rá kell bólintania. A folyamatot az év végéig zárnák le.
Az Alaska Airlines múlt héten jelentette be, hogy négymilliárd dollárért megveszi a Virgin Americát, a cég központja Seattle-ben lesz, és mindkét társaság megtartja a saját arculatát, így üzemeltetnek majd naponta mintegy 1200 járatot seattle-i, San Francisco-i, Los Angeles-i, anchorage-i, alaszkai és portlandi bázisaikról. A társaság egy üzemelési engedély (AOC) alatt működik majd. A társaságnak 280 gépes flottája lesz