Május elsejétől új járatot indít Budapestre az Air China, a kínai nemzeti légitársaság. Az ezt ünneplő csütörtöki pekingi rendezvényen Szilas Cecília magyar nagykövet kijelentette, hogy a Kínából útnak indulók számára kapu lesz Magyarországra és Európába a budapesti Liszt Ferenc repülőtér.

Az Air China Airbus A330-as repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Air China Airbus A330-as repülőgépe.
(Fotó: AIRportal.hu)

Az évek óta napirenden lévő kérdésben a két ország közötti erőteljesen fejlődő kapcsolatok részeként született végül pozitív eredmény – mondta a misszióvezető. Hozzátette: az Air China számára egy dinamikusan bővülő piacra való belépést jelent az új járat.

A nagykövet a látványos külsőségekkel megrendezett eseményen kínaiul mondott köszöntőjében elhangzott, hogy az üzleti és turizmus céljából Kínából Magyarországra látogatók száma csak tavaly 19 százalékkal emelkedett, és ez a szám a következő öt évben a szakértők óvatos becslése szerint is megduplázódhat. Magyarország az új légi járat nyújtotta közlekedési előnyök révén nemcsak a turizmus, de az üzleti kapcsolatok bővülésére is számít.

A misszióvezető emlékezetett arra is, hogy tavaly májusban Budapesten megkezdte működését a Kína-Kelet-Közép-Európa Turisztikai Regionális Központ, amelynek a Kínai Turisztikai Hivatal és a régió 16 országának nemzeti idegenforgalmi szervezetei közötti kapcsolatok fejlesztése a feladata.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A középső sorban jobbról Szilas Cecília magyar nagykövet (j3), mellette Ma Csun-huj, az Air China légitársaság kereskedelmi igazgatója (j4), Szojka Szilvia, a magyar nagykövetség elsőbeosztottja (j2) és Igor Prohotszkij, Fehéroroszország nagykövetségének elsőbeosztottja (j5). (MTI Fotó: Trebitsch Péter) | © AIRportal.hu

A középső sorban jobbról Szilas Cecília magyar nagykövet (j3), mellette Ma Csun-huj, az Air China légitársaság kereskedelmi igazgatója (j4), Szojka Szilvia, a magyar nagykövetség elsőbeosztottja (j2) és Igor Prohotszkij, Fehéroroszország nagykövetségének elsőbeosztottja (j5). (MTI Fotó: Trebitsch Péter)

Szilas Cecília megjegyezte, hogy Magyarországon található a kelet-közép-európai térség legnépesebb kínai kolóniája, és az itt élő kínaiaknak is kétségkívül előnyt jelent, hogy a jövőben Budapestről átszállás nélkül válik elérhetővé hazájuk.

A Peking és Budapest közötti új közvetlen légi összeköttetésről szóló megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be március közepén. Az eredményt a keleti nyitás stratégiájának újabb sikerpontjaként jellemezte, és hangsúlyozta: ez újabb előrelépés és eszköz a Magyarország és Kína közötti gazdasági, kereskedelmi, kulturális és turisztikai együttműködés továbbfejlesztéséhez.

A csütörtöki ünnepélyes járatindítón házigazdaként jelen volt Ma Csun-huj, az Air China kereskedelmi igazgatója és Igor Prohotszkij, Fehéroroszország nagykövetségének elsőbeosztottja is. A korábbi sajtóhírekkel összhangban megerősítették, az Airbus A330-200 típusú gépek heti négy lakalommal indulnak, és útban Budapestre megállnak Fehéroroszország fővárosában, Minszkben másfél órára. A gépek 19:40-kor érkeznek Budapestre, és 21:10-kor indulnak vissza Kínába hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap. Visszafelé már csak Pekingben szállnak le.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!