A British Airways ígéretéhez híven megújítja a fedélzeti kiszolgálást a hosszútávú járatokon: négyfogásos menük lesznek és a legtöbb járaton újra lesz második fő étkezés, a rövidebbeken pedig „kiadós snack” várja majd az utasokat.
A tavalyi évben nem egyszer adtunk hír arról, hogy milyen furcsaságok történnek a British Airways járatain. Volt szó ágyipoloska-támadásról, visszavont második étkezésről és a helyébe lépő csokiszeletről is a hosszútávú járatokon. Mindez persze nem kedvezett a British Airways hírnevének, ezért a Vuelingtől érkezett Alex Cruz úgy döntött, módosítják a kabinterméket.
A vezetőt épp a napokban kritizálták többen azért, mert álláspontjuk szerint túl sok fapados megoldást vezet be a nem fapados BA-nél. A légitársaság honlapján olvasható közlemény szerint a fedélzeti kiszolgálás megújítására 4,5 milliárd fontot fordítanak a következő öt évben. Ebbe beletartozik a fedélzeti Wi-Fi telepítése, a gépek kabinjának modernizálása, az áramfelvételi pont kialakítása minden ülésnél, valamint 72 gép átvétele is.
Az ajánlatban welcome drink is helyet kapott a négyfogásos (előétel, főétel, desszert, saját és süti, víz és kenyér) mellett. Az éjszaka repülő járatokon reggel meleg reggelit kínálnak és minden esetben lehet plusz italt kérni a bárból.
Az ételek régiónként eltérőek lesznek és igazodnak majd a célállomás gasztronómiájához. A hosszabb járatokon lesz majd két fő étkezés, a rövidebbeken a második étkezés a British Airways szerint „kiadós” snacket tartalmaz majd, amely vagy egy nagy szendvics, vagy pedig pizza szelet lesz.
Az új fedélzeti kiszolgálást január 17-ével vezetik be, a menükínálat félévente változik majd.
Carolina Martinoli, a BA egyik vezetője a közlés szerint azt mondta, felmérésük szerint az utasaiknak rendkívül sokat számít, hogy milyen kiszolgálást kapnak a hosszútávú járatokon, ez az egyik legfontosabb tényező az utaselégedettségben, ezért biztosak akarnak lenni abban, hogy ügyfeleik a legjobb kiszolgálást kapják.
A British Airways korábban háromfogásos menüt szolgált fel, és a második étkezést egy snack váltotta fel, ebből most visszatáncolnak, és a víz adagját is megnövelték: pohár helyett már egy nagyobb palackban szolgálják fel és jégkrémet is lehet majd kérni.
Az ételallergiában szenvedők igényeit továbbra is figyelembe veszik, a különleges igényeket előre kell jelezni a British Airways honlapján. A BA emellett bármilyen ételre előre leadott rendelést is felvesz, bár ez fizetős szolgáltatás: egy gourmet menüért 18 fontot kérnek el, egy brit reggeli 15 fontot.