A figyelmeztetések ellenére több mint kétmillió amerikai ült repülőre a hétvégén – közölte az amerikai repülésbiztonsági hatóság vasárnap.

Az intézmény adatai szerint pénteken és szombaton az amerikai reptereken több mint kétmillió utast ellenőriztek.

Az amerikai televíziók tudósításai szintén zsúfolt légikikötőkről számoltak be.

A repülésbiztonsági hatóság közölte: március közepe óta nem vásároltak ennyien repülőjegyet. Akkor több mint egymillióan utaztak légi úton.

A légitársaságok többsége egyébként – jóllehet, a szövetségi kormányzat dollármilliárdokkal segítette meg őket – nem fizeti vissza a repülőjegy árát, abban az esetben sem, ha valaki egészségi okokra hivatkozva kénytelen lemondani az utazásról.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

Pénteken az amerikai betegségmegelőzési és -ellenőrzési központ (CDC) figyelmeztetésül közleményt adott ki, amelyben azt tanácsolta az amerikaiaknak, hogy a november 26-ra eső hálaadás ünnepére ne utazzanak el rokonaikhoz, az eseményt otthon, szűk családi körben, meghívott vendégek nélkül töltsék.

Anthony Fauci, az ismert járványügyi szakember – az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója – vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva a többi között azt is hangsúlyozta, hogy a zsúfolt repterek, a tömeges utazások “a mostaninál is nagyobb bajba sodorhatnak bennünket”.

Hozzáfűzte, hogy a hálaadás napján történt fertőzéseket csak hetekkel később diagnosztizálhatják. Különösen nehéznek nevezte a helyzetet, s úgy fogalmazott: a járvány elszabadulhat, főleg, mert a hideg idő beköszönte kedvez a vírus terjedésének.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!