Két újabb légitársaság, a Norwegian Air Shuttle és a Finnair is csatlakozott az Airlines for Europe (A4E) nevű lobbicsoporthoz, amelynek fő célja, hogy összefogva hallassák a hangjukat azokon a területeken, ahol a légitársaságok érdekei egyeznek.

Az ATW Online cikkében idézte a Finnair szóvivőjét, aki azt mondta, azért csatlakoztak a csoporthoz, mert az üzleti modelltől függetlenül tudja a légitársaságokat egy konglomerátumba terelni és így erősebb érdekérvényesítő lehet a komoly tárgyalásokon.

Az ernyőszervezethez eddig a két skandináv cégen kívül az Air France-KLM, az International Airlines Group (IAG), a Lufthansa-csoport, a Ryanair és az easyJet csatlakozott, így a legnagyobb európai szereplők már együtt képesek a kontinens légiközlekedéséért fellépni.

A Finnair is csatlakozott, kérdés, mit érnek majd el az A4E tagjai. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A Finnair is csatlakozott, kérdés, mit érnek majd el az A4E tagjai. (Fotó: Airbus)


A csoport egyik legfőbb célja, hogy az unió döntéshozóival szemben lobbizzon a közösségi repülési jogokkal kapcsolatos döntéshozatallal kapcsolatban. E mögött részben az öböl-menti légitársaságok terjeszkedésének valamilyen szintű akadályozásáról is szó van, ezzel kapcsolatban a nagy hálózatos légitársaságok az IAG-t leszámítva már többször felléptek. A British Airways anyavállalata vélhetően csak azért nem emelte fel eddig hangosabban a szavát, mert a Qatar Airways is résztulajdonos a csoportban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!