Mélyebb együttműködést sürgetett a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezetője Miamiban, Tony Tyler szerint a biztonság, az infrastruktúra és a jogszabály-alkotás területén is szorosabban kell együttműködnie a szervezeteknek.

A vezérigazgató kiemelte, hogy 2015-ben várhatóan 3,5 milliárd ember utazik majd repülőgéppel és 55 millió tonna árut szállítanak majd a társaságok 51 ezer útvonalon, a cégek közvetlenül 2,5 millió embert foglalkoztatnak és további 56 millió munkahelyhez járul hozzá, így a gazdaság fejlődésének egyik kulcsa az iparág.

A kormányok érdeke is, hogy támogassák a légiipart, Tony Tyler szerint kiemelkedően fontos, hogy minden ország aláírja az elektronikus dokumentációról és légiáru-kezelésről is szóló montreali egyezményt, a kormányoknak erősebb fogyasztóvédelmi szabályokat kell elfogadnia, valamint jogszabályi háttérrel segítenie kell a bioüzemanyag elterjedését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!