Fontos lépés előtt áll az Airbus, hamarosan döntést kell hoznia, hogy az A350-es, vagy az A380-as kapacitását bővíti. A lépéskényszer oka a Boeing 777-9X típusa, amely négyszáz széket kínál majd 2020-tól, az európai gyártónak erre egyelőre nincs válaszlépése. A legnagyobb A380-as ügyfél – az Emirates – az óriásjumbó fejlesztését követeli, a jelenlegi verzióra elapadtak a megrendelések. A két nagy fejlesztésbe azonban egyszerre nem tud belevágni az európai gyártó.

Az Airbus A350-900-asa a Finnair színeiben. Fotó: Airbus | © AIRportal.hu

Az Airbus A350-900-asa a Finnair színeiben. Fotó: Airbus

A Flightglobal elemzése szerint az A350-1000-es verziója hagyományos kabinkonfiguráció esetén 360 utas szállítására alkalmas, ami negyvennel kevesebb, mint a 777-9X kapacitása. Az üzemeltetők már jelezték a gyártónak, hogy érdekelné őket a hosszított, 1100-as variáns. Akbar al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója korábban kijelentette, érdekelné a típus, de csak akkor, ha az több helyet (és ezzel együtt kevesebb egy székre vetített üzemeltetési költséget) kínál, mint amerikai versenytársa. Az Airbus viszont eddig azzal tudott időt nyerni, hogy azt mondta, pontosan és tisztán kell látnia, hogy megvan-e a megfelelő piaci igény az 1100-as verzióra. De az idő vészesen fogy.

Már az A380 sem lenne sokkal nagyobb

Az Airbus bajban van az A380-assal is, annak meghosszabbítása és egyben modernizálása is fontos lenne, amelynek keretében új, gazdaságosabb hajtóművekkel is ellátnák a szuperjumbót. A legfrissebb tervek szerint 2,5 méterrel hosszabbítanák meg a gépet, ezzel kapacitása 36-54 székkel 580-600-ra emelkedne, ami elmarad a korábbi tervekben szereplő 650 székes változat férőhely-kínálatától.

A nagy rivális Boeing 777-9X. Fotó: Boeing | © AIRportal.hu

A nagy rivális Boeing 777-9X. Fotó: Boeing

Annak ellenére, hogy az Airbus egyelőre nem döntötte el, melyik fejlesztésbe vág bele, a Boeing arra számít, hogy mindenképpen erős válasza lesz Toulouse-nak. Randy Tinseth, a Boeing marketing igazgatója azt mondta, nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy az Airbus ne lépjen semmit a 777-9X-re. Már csak azért sem, mert „nem fogják tétlenül nézni, hogy a szegmensben négyszer, ötször több géped ad el a Boeing”.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Két lovat az Airbus sem tud megülni

Az Airbus A350-es és A380-as típusa a 2014-es Farnborough Légi Szalonon. Fotó: Airbus | © AIRportal.hu

Az Airbus A350-es és A380-as típusa a 2014-es Farnborough Légi Szalonon. Fotó: Airbus

A két fejlesztés egyszerre túl nagy falat lenne az Airbusnak, az A380-as eladásai viszont már így is eléggé lelassultak, sőt, két korábbi megrendelőjük ki is esett: a japán Skymark és legutóbb az orosz Transaero is. Ha záros határidőn belül nem hoznak döntést, akkor az A380neo program már nem segíthet a világ legnagyobb utasszállítóján. Pedig az Emirates jelezte: mintegy félszáz „neósított” változatra tartana igényt.

Az A350-es azonban legalább ennyire fontos az Airbusnak, és a korábbi tervekhez képest már így is kisebb a skála: a 800-as típust beáldozták a felújított A330-as kedvéért. A kérdés, hogy melyik lépés gazdaságosabb és fenntarthatóbb mindent összevetve: az A380-as felújítása, vagy az A350-es meghosszabbítása. Az A380-asból még 147-re, az A350-1000-esből pedig 169-re van megrendelése Toulouse-nak. A Boeing viszont 243-at adott el eddig a 777-9X-ből. Arra is választ kell találnia a gyártónak, hogy – kvázi C-tervként – képes-e a kapacitások bővítése nélkül, egyéb módosításokkal versenyképes székenkénti üzemeltetési költséget produkálni.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!