A kormány pozitív döntésével és a szükséges mintegy 172 milliárd forintos forrás biztosításával akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések – mondta Hende Csaba az MTI-nek adott év végi interjújában.

Kitért arra is, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium vagyonkezelésében lévő helikopterek legkésőbb az évtized végére elérik a gyártó-tervező irodák által engedélyezett üzemidőt.

Ezért a HM, együttműködve a társminisztériumokkal és azon állami, közfeladatot ellátó szereplőkkel (Terrorelhárítási Központ, ORFK-Légirendészet, Országos Mentőszolgálat, katasztrófavédelem), összeállítottak egy követelményrendszert, amely hosszú távra megoldhatja a helyzetet.

A tervekben maximum 30 helikopter beszerzése szerepel, a becsült forrásigény a Magyar Honvédségnél 142 milliárd, a rendvédelmi és közfeladatot ellátó szervezeteknél 30 milliárd, vagyis összesen mintegy 172 milliárd forint.

Hende Csaba azt mondta: a tender kiírásához már csak a pozitív kormánydöntésre és a forrás hozzárendelésére várnak. A miniszter kiemelte: a kritériumokat általánosságban fogalmazták meg, hogy a lehető legtöbb helikoptergyártó cég ajánlatot tudjon adni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szállítási szerződést akár 2015 végére aláírhatják, így a helikopterek szállítása 2016-17-től várható.

D-HADW Airbus Helicopters EC 145T2 október végén tartott bemutatót Magyarországon. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

D-HADW Airbus Helicopters EC 145T2 október végén tartott bemutatót Magyarországon. (Fotó: AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!