Állami segítséget kaphat a nehéz anyagi helyzetben lévő ausztrál Qantas légitársaság – jelentette be az ausztrál kormány kedden azok után, hogy sajtóhírek szerint a légi cég 5 ezer dolgozót küldene el.

A Qantas előrejelzése szerint 300 millió ausztrál dollárra rúghat első félévi veszteségük, és “kemény döntéseket” kell meghozniuk ahhoz, hogy teljesítsék a kiadáscsökkentő programjukat. Ennek keretében a társaság 2 milliárd ausztrál dollárral csökkentené kiadásait három év alatt.

A légitársaság nem kommentálta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint 3-5 ezer munkavállalójuknak mondanának fel és eladnák a melbourne-i repülőtéren lévő termináljukat.

A társaság a kormánynál támogatásért lobbizik arra hivatkozva, hogy versenytársuk, a Virgin Australia szingapúri, öböl-menti és újzélandi befektetőin keresztül támogatásokat kap és ez tisztességtelen előnyt jelent. A Qantas egyebek mellett állami kezességvállalást szeretne adósságaira a kormánytól.

Tony Abott miniszterelnök azt mondta, Ausztrália érdeke is, hogy a Qantas túlélje ezt a krízist és fejlődjön, mivel az ország egyik legnagyobb foglalkoztatójáról van szó. “A kormány megteszi, amit megtehet” – mondta. Warren Truss közlekedési miniszter közlése szerint azt is kezdeményezik, hogy emeljék meg a külföldi tulajdonosok arányára vonatkozó jelenlegi 49 százalékos limitet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Qantas Ausztrália legnagyobb légitársasága: 1920-óta repülnek, és többször választották a legbiztonságosabb légi cégnek is: 1951 óta egyetlen halálos balesetük sem volt. Összesen 33 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, flottájuk 142 repülőgépből áll, köztük 12 Airbus A380-as is megtalálható. A 2012-es évet 244 millió ausztrál dolláros veszteséggel zárták, miközben utasszámuk a 2008-as 38,6 millióról 2012-re 46,7 millióra emelkedett.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!