Automatizált utasbiztonsági ellenőrző kapukat telepítettek a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren, hogy csökkentsék a sorokat és az abban töltött várakozási időt.

Az Airport World cikke szerint összesen 14 ilyen kaput és 16 sávot telepítettek a Tom Bradley-repülőtéren, a beruházást a Közlekedésbiztonsági Hatóság (TSA) hajtotta végre több fázisban, az utolsó két kaput húsvét előtt adták át, a munka még 2017 júliusában indult és határidőn belül végeztek vele és a költségek sem haladták meg az előre tervezett mértéket.

A technológia a 2-es, 4-es és 7-es terminálban elérhető, de a tervek szerint az év második felében a 3-as terminálon is telepítenek majd automata kapukat. Az üzemeltető azt várja, hogy a hagyományos átvizsgáláshoz képest 30 százalékkal több utast tud majd átengedni, és ezáltal nem csak a hatékonyság növekszik, de várhatóan az utasélmény is.

Fotó: Los Angeles Airport Facebook

Az automata kapukat egyszerre öt utas tudja használni úgy, hogy nem kell várnia arra, hogy az előtte lévő minden holmiját felpakolja a szalagra. Emellett a tároló edények 25 százalékkal nagyobbak, mint a hagyományos kapuknál, ezért egy gurulós, kabin méretű bőrönd is kényelmes elhelyezhető rajtuk. Ezeket a tárolók egyedi rádiófrekvenciás azonosítóval vannak ellátva, így könnyen tudják utashoz, illetve csomaghoz rendelni őket.

Keith Jeffries, a TSA biztonsági vezetője mérföldkőnek nevezte az automata kapuk átadását és a jövőben is azon fognak dolgozni, hogy az innovatív technológiák segítségével növeljék a repülőterek biztonságát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.