Szijjártó Péter csütörtökön a Parlamentben fogadta Octavian Calmic moldovai gazdasági miniszter-helyettest – közölte a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke az MTI-vel.

Varga Éva felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban jelentős lendületet kapott a két ország közötti gazdasági együttműködés.

Kifejtette: a Richter 10 millió euróra növelte a moldovai beruházásainak összegét és új gyógyszerelosztó raktárt hozott létre Moldovában. Megindultak a tárgyalások annak érdekében, hogy magyar cég végezze a moldovai légitársaság gépeinek karbantartási munkálatait. Folyamatban van az együttműködési keretek kidolgozása állati fehérjék feldolgozása területén, a két ország befektetési ügynökségei pedig vízgazdálkodási, környezetvédelmi és mezőgazdasági technológiai együttműködésekről egyeztetnek.

Előzmény:
“Szijjártó Péter szólt arról is, hogy az Aeroplex magyar vállalat kifejezetten érdeklődik a moldovai állami légitársaság 320-as Airbusokból álló flottájának földi karbantartása iránt, az ehhez szükséges, versenyképes ajánlat összeállítása már folyamatban van.”
(Forrás: Energetikai és légügyi együttműködésről tárgyalt moldovai partnerével Szijjártó Péter. (2013.04.24.)

November 5-én hivatalos látogatást tesz Budapesten a moldovai miniszterelnök, amelyhez kapcsolódóan magyar-moldovai üzleti fórumot rendeznek Budapesten – tette hozzá a sajtófőnök.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!