Az amerikai belbiztonsági szervek szerint akár az összes Amerikába érkező nemzetközi járatról kitilthatják a laptopokat, de végleges döntést még nem hoztak.

 | © AIRportal.hu

A Washington Post idézte John Kelly-t, a Nemzetbiztonsági Minisztérium vezetőjét, aki az ügy hátterét azzal indokolta, hogy a terroristák, illetve azon gondolatuk, hogy földnek vezetnek egy utasszállító gépet, felzaklatta a kormányt. Akkor főleg magukénak érzik a problémát, ha amerikai légitársaság gépéről van szó, amelyen többnyire amerikai állampolgárok utaznak.

A minisztérium szóvivője korábban azt mondta, hogy aktívan egyelőre nem foglalkoznak a laptop tilalom minden nemzetközi járatra való kiterjesztésén. Mondta ezt egy nappal az előtt, hogy a tárca megbeszéléseket folytatott az Európai Bizottsággal a tilalom kiterjesztéséről. Végül aztán megállapodtak abban, hogy egyelőre marad minden a régiben.

“Ez egy nagyon kifinomult fenyegetés, és addig nem hozunk döntést, amíg nem látjuk, merre tartunk” – fogalmazott John Kelly, hozzátéve, hogy a Közlekedésbiztonsági Hatóságnak (TSA) ettől függetlenül erősítenie kell a feladott, de főleg a kézi poggyászok ellenőrzési rendszerét is, utóbbit azért, mert az utasok egyre több holmit pakolnak a kabin méretű bőröndökbe, hogy ne kelljen poggyászdíjat fizetniük.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Elmondása szerint most megpróbálnak kidolgozni egy eljárást és a hozzá szükséges technológiát, hogy ezeket a tömött csomagokat is úgy tudják átvizsgálni, hogy az a legnagyobb biztonságot, és a legkisebb kellemetlenséget garantálja az utasnak. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az egyre modernebb átvizsgáló eszközöknek köszönhetően az is lehet, hogy a laptop tilalomra nem lesz szükség.

Szakértők kritizálják ezeket a tilalmakat, mondván, ha egy terrorista bombát szerel egy laptopba, azt ugyanúgy felrobbanthatja, ha a csomagtérben van elhelyezve. Emellett a már több problémát is okozó lítium-ionos akkumulátorok megnövelik a kockázatot, ha a raktérbe kerülnek, ahol nehezebb észre venni és eloltani, ha kigyulladnak.