Nem állomásoztat több személyzetet Hongkongban a British Airways, helyette londoni bázisú személyzetekkel repüli a távol-keleti nagyvárosba teljesített napi két járatot, a helyi alkalmazottakat pedig elküldték a döntés után.

Forrás: British Airways

Nem a legkorrektebb módon járt el a British Airways azon 85 légiutaskísérőjével szemben, akiket eddig Hongkongban állomásoztatott, több mint felüket levélben értesítette, hogy megszűnik a munkahelyük.

A dolgozók egyesülete ezt embertelennek minősítette, hiszen vannak több évtizede itt dolgozók, ezért bejelentették, hogy a nagy-britanniai szakszervezetekhez fordulnak segítségért.

A British válaszában kijelentette, a döntés hátterében kizárólag gazdasági és üzletpolitikai okok állnak.

Hozzátették, hálásak a hongkongi munkavállalóknak az eddig áldozatosan és világszínvonalúan végzett munkáért, az elbocsátott dolgozóknak pedig minden lehetséges támogatást szeretnének megadni.

Hirdetés

Az Aviation24.be belga hírportál megszerzett részleteket az említett levélből:

Sajnálattal közöljük, hogy a British Airways bezárja a hongkongi személyzetbázisát. Nehéz döntés volt, amelyet kereskedelmi okokból kellett meghoznunk, de a bázis fenntartása nem folytatható. Ebből következően létszámcsökkentés miatt a British Airways azonnali hatállyal megszünteti a munkaviszonyát. Kérjük minél hamarabb szolgáltassa vissza a magánál lévő, a British Airways tulajdonában álló tárgyakat, az azonosítókártyájával és az irodai belépőjével együtt.

Hirdetés