Megkezdődött a bírósági tárgyalása annak a nőnek, aki az Asiana Airlines légitársaság járatán, Csilin tartomány egyik repülőterén kinyitotta a mozgásban lévő repülőgép vészkijáratát.

Az északkelet-kínai Jancsi város bírósága az első ilyen jellegű per színhelye, holott a polgári légügyi hatóság (CAAC) adatai szerint csak az idén további 12 hasonló eset történt az országban – számolt be hétfőn a kínai online média.

A nő még február közepén nyitotta ki sikeresen a felszállás előtt lévő gép egyik vészkijáratát, és aktiválta a menekülési csúszdát – olvasható a CAAC közleményében. E szerint a „közbiztonság veszélyeztetése” miatt kell számot adnia tettéről, amelynek következtében négy órás késéssel tudtak csak felszállni és fennakadások keletkeztek a város repterén.

Az ügyben nyomozást indítottak, a gyanúsítottat pedig két héten belül őrizetbe vették.

Kínában az elmúlt években mind többen utaznak belföldön és külföldre egyaránt. Sokan közülük első alkalommal szállnak repülőgépre, illetve még gyakorlatlan utazók. Korábbi sajtójelentésekből tudni lehet, hogy volt például olyan idős vidéki férfi, aki csak friss levegőt szeretett volna az utastérbe engedni, azzal, hogy megnyitotta a vészkijáratot. Olyanok is akadtak, akik a gépen történő hosszú várakozás miatti dühökben döntöttek több vészkijárat egyidejű kinyitásáról.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A közelmúltban a kínai turisták civilizált viselkedését elősegítő több magatartási kódexet is kiadtak, és a múlt héten már arról is hírt adtak, hogy megkezdték a rossz magaviseletű ország- és világjárók szégyenlistára tételét. Az érintettek nevét az országos turisztikai hivatal nyilvánosságra hozza és legalább két évig a listán tartja, hogy ezzel is elrettentsen másokat a hasonló cselekményektől.

A listán lévő személyeknek gondjuk támadhat egy újabb csoportos út befizetésekor, de az utazási irodák, szállodák más korlátozást is érvényesíthetnek velük szemben, és úgy tudni, a külföldi országok konzulátusai is figyelembe vehetik a névsort a vízumkérelmeknél.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!