Bulgáriában vásárolna be a Siberia Airlines (kereskedelmi nevén S7), hogy így szerezzen repülési jogot Ukrajnában, illetve rövidítse európai járatainak menetidejét – írta a ch-aviation az orosz Kommerszant gazdasági lapra hivatkozva.

Natalia Fileva, a Siberia elnöke a Ria Novosztyinak azt mondta, számos légitársaságot megvizsgáltak már, bár jelenleg még túl magasnak ítélték a „árcédulát”.

Az S7-nek azért lenne szüksége a bolgár légitársaságra, mert így repülhetne Ukrajnába, valamint átrepülhetne Ukrajna felett, ezzel jelentősen rövidítené egyes Oroszország és Európa közötti járatának menetidejét.

A Bulgaria Air, az Air Via és a BH Air is szóba került, mint kiszemelt légitársaság.

A Siberia Airlines a bolgár akvizíció mellett egy ciprusi leánycég megalapítását is tervbe vette és már be is nyújtották az engedélyek megszerzéséhez szükséges iratokat az illetékes hatóságokhoz – a ch-aviation szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A bolgár BH Air Airbus A330-as repülőgépe. (Fotó: Ispán Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A bolgár BH Air Airbus A330-as repülőgépe. (Fotó: Ispán Tamás – AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!