Címke: járatnyitás
Október végétől Liverpoolt is felveszi budapesti kínálatába a Ryanair
Az ír fapados október 28-tól hetente két alkalommal köti össze a magyar fővárost az északnyugat-angliai várossal.
Budapest és Mumbai közötti járatokra érkezett kérelem
A Közlekedési Hatósághoz egy légitársaság a Budapest–Mumbai útvonalra, utasszállító járat üzemeltetésére nyújtott be kérelmet.
Elhalasztotta budapesti járatai indulását a Qanot Sharq
Az üzbég légitársaság május 8-tól hetente egy, majd június 2-től heti két járatot tervez Taskent és Budapest között, egy hónappal később, mint tervezték.
Rekord utasszámot hozhat Budapesten a nyári menetrend
A Liszt Ferenc reptér nyári menetrendjében 122 város 130 repülőtere érhető el 39 légitársasággal, még ebben a szezonban új ázsiai útvonal bejelentése várható, az utasforgalom pedig rekordot dönthet idén - mondta el Bogáts Balázs vezérigazgató-helyettes az AIRportal.hu-nak.
Áprilistól újra üzemelne Taskent és Budapest között a Qanot Sharq
Az üzbég légitársaság április 3-tól hetente egy, majd május 5-től heti két járatot tervez Taskent és Budapest között.
Szijjártó Péter: ősszel közvetlen légijárat indul Bangkok és Budapest között
Az egyik thai nemzetközi légitársaság magyarországi járat indítását mérlegeli, jó esélyünk van arra, hogy a közeljövőben közvetlen kapcsolat jön létre Bangkok és Budapest között - mondta a külügyminiszter.
Újra repülne Taskent és Budapest között a Qanot Sharq
Az üzbég légitársaság a 2024-es nyári menetrendben hetente két járatot tervez Taskent és Budapest között.
Újabb kínai nagyvárossal kötné össze Budapestet a China Southern
A Liszt Ferenc reptér üzemeltetője bővülésre számít a kínai útvonalak terén, a Budapest Airport a China Southern Airlines-szal is egyeztet további járatok indításáról.
Júniustól újra repül Hahn és Budapest között a Ryanair
Az ír fapados június elejétől szeptember végéig heti két alkalommal közlekedik a Frankfurttól mintegy 120 kilométerre lévő repülőtér és a magyar főváros között.
Szkiathosz szigetére indít járatot Budapestről a Ryanair
Jövő június eleje és szeptember vége között hetente két alkalommal, a hétfői és pénteki napokon repülnek majd Budapest és Szkiathosz között a Ryanair járatai.
Debrecen és Isztambul közötti járatnyitásra érkezett kérelem a magyar hatósághoz
A Debrecen - Isztambul útvonalra, utasszállító járat üzemeltetésére nyújtott be kérelmet egy légitársaság a Közlekedési Hatósághoz.
Birminghambe és Alicantébe is repül Budapestről a téli menetrendben a Ryanair
Az ír fapados két új útvonalat tett elérhetővé a foglalási rendszerében október végétől Budapestről, cserébe kettőt viszont bezárt: jön Birmingham és Alicante, távozik East Midlands és Göteborg.
Elindult az üzbég Qanot Sharq Taskent – Budapest járata
Augusztus 20-án, vasárnap hajnalban érkezett először Budapestre az üzbég Qanot Sharq Airbus A320-as repülőgépe, szeptembertől heti kettő, jövő januártól pedig három járat közlekedik Taskent és a magyar főváros között.
Ősszel indul a Brassó és Budapest közötti légijárat
Egyelőre azt nem tudni, hogy melyik légitársaság üzemelteti majd a járatot.
Taskent és Szamarkand is közvetlenül elérhető lesz Budapestről
Augusztus végétől heti egy, ősztől kettő, jövőre már három járat közlekedik Budapest és Taskent között, az év végétől pedig a Wizz Air repül a szintén üzbegisztáni Szamarkandba.
Debrecen és Hurghada között is repül a Wizz Air a télen
A diszkont légitársaság bejelentette, hogy ősztől hetente két járatot indít a népszerű egyiptomi üdülőhelyre a kelet-magyarországi városból.
Brassóból és Bukarestből tervez járatokat Budapestre a román Dan Air
A légitársaság június elejétől Bukarestből, június közepétől pedig Brassóból tervezi menetrend szerinti járatai elindítását egyebek mellett Budapestre is.
Visszatér az eszéki repülőtérre a Ryanair
Hat év szünet után újraindítja járatait a Ryanair London-Stansted és az észak-horvátországi Eszék (Osijek) repülőtere között.
Erős forgalomra számít a nyári menetrendben a Budapest Airport
Dolgoznak az amerikai járatok visszatérésén, valamint ázsiai és afrikai hosszútávú útvonalak megnyitásán - mondta el Bogáts Balázs járatfejlesztési igazgató az AIRportal.hu-nak.
Június közepétől heti kétszer jön Budapestre a Kuwait Airways
A légitársaság A320neo gépei keddi és szombati napokon repülnek Kuvaitváros és Budapest között június közepétől szeptember végéig.
Már foglalhatók az Air Connect járatai Bukarestbe és Kolozsvárra
A román regionális startup-légitársaság március végétől elindítja budapesti járatait, hetente két-két alkalommal repül majd Bukarestből és Kolozsvárról.
Budapesti járatokat indítana a Kuwait Airways
A közel-keleti állam, Kuvait nemzeti légitársaságának elnöke több európai útvonal idei megnyitását kilátásba helyezte, köztük Budapestre is.
Hamarosan Budapestre is repülnek a most átadott utolsó Embraer E190-esek
Az Air Cairo üzemelteti az utolsó három legyártott korábbi generációs E190-est, a magyar utasok is repülhetnek rajtuk a low-cost légitársaság december 23-tól közlekedő Hurghada és Budapest közötti járatain.
Budapest és Belfast között indít járatokat a Ryanair
Észak-Írország fővárosába március 27-től közlekedik majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az ír fapados légitársaság.
Újraindítja Belgrád és Budapest közötti járatát az Air Serbia márciustól
Március 13-tól ismét repül a szerb és a magyar főváros között az Air Serbia, a légitársaság fokozatosan heti 17-re emeli majd a járatok számát.