Címlap Címkék Utasjog

Címke: utasjog

A világ legjobb légitársaságai egy utasok jogaival foglalkozó cég rangsora alapján

Az AirHelp a légi utasok jogaival foglalkozó egyik legjelentősebb cég, minden évben rangsorolja a légitársaságokat: tavalyhoz hasonlóan az idén is a Qatar vitte el a prímet, a Ryanair pedig a legrosszabb légitársaságok között szerepel.

Mintegy 10,5 millió forint kártérítést ítélt meg idén a kormányhivatal légiutasoknak

Rekord mértékű, több mint 10,5 millió forint összértékű kompenzációt ítélt meg a légitársaságokkal szemben a pórul járt utasoknak Budapest Főváros Kormányhivatala 2018-ban.

Utasjogok: A célországban is perelhetők kártérítésért a légitársaságok

Az a légitársaság, amely jelentős késés miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető.

Tőkeinjekció után terjeszkedik a régióban a Flight Refund

Egy 250 milliós tőkeinjekció után regionális terjeszkedésbe kezd a Flight Refund magyar startup cég, amely a légiutasokat megillető kártérítési ügyek kezelésével foglalkozik. A cég Romániában, Máltán és Spanyolországban nyit irodát.

Dupla annyiba kerülhet a Ryanair akciója, mint amire számítanak

Dupla annyiba kerülhet a Ryanairnek a járattörlős akció ahhoz képest, amire Michael O'Leary számít - állítja a kompenzációkra szakosodott Skycop.
Hirdetés
Translate »