Járatmegosztási megállapodást kötött az US Airways és az American Airlines a két cég egyesítésének részeként, így egymás kijelölt járataira is értékesíthetnek repülőjegyeket január 23-i indulási időponttól – közölte hétfőn az American Airlines Csoport.

A megállapodással mindkét légi cég megtartja a saját kódját és járatszámát is, de az utasok a foglalás során mindkét cég kijelölt járatai közül választhatnak.

Scott Kirby, az American Airlines elnöke a közlemény szerint azt mondta, a megállapodással elkezdik a két társaság pénzügyeinek összehangolását, amely része a teljes egyesítésnek. Mindeközben az American és a US az összeolvadás végéig, várhatóan 2015-ig külön cégként működik tovább, de egy tulajdonossal.

A megállapodás egyelőre csak kijelölt járatokra érvényes, többnyire az amerikai bázisrepterek közti és néhány nemzetközi járatra. A megállapodást néhány hét múlva terjeszthetik ki az összes járatra – olvasható a közleményben.

A két társaságot tömörítő American Airlines Group 2013. december 9-én jött létre az American Airlinest birtokló AMR Group és az US Airways egyesülése után. Ezzel a világ legnagyobb légitársaságát hozták létre, amely napi 6700 járatot indít 54 ország 339 célállomására.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!