A tavalyi évhez képest csökkenő első féléves profitról számolt be az American Airlines, amely bejelentette, hogy 26 hónappal később veszi át A350-eseit.
A dallasi székhelyű légitársaság a honlapján közöltek szerint 19,7 milliárd dollár árbevételt ért el, 4,3 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Szerencséjükre viszont nagyjából ekkora mértékben, 4,1 százalékkal csökkent az üzemelés költsége jelentős részben azért, mert a kerozinszámla 25 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál.
Ezek együttes hatásaként az American Airlines a kivételes tételeket és pénzügyi manőverek eredményeit is beszámolva 2,6 milliárd dollár adózás előtti eredményt ért el, amely 2 százalékkal elmarad a tavalyitól. Az adózott eredményben viszont ennél jóval nagyobb a visszaesés, a kimutatások szerint az idei 1,6 milliárd adózott nyereség 37 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, amikor 2,6 milliárd dollár nyereséget termelt a légitársaság.
Bár a légitársaság több utast szállított, mint egy évvel korábban, és a járatok töltöttsége sem változott jelentős mértékben, az erős piaci verseny miatt a haszonkulcs 6,1 százalékot csökkent.
Az American közölte továbbá, hogy a flottamegtújítási program keretében csak a második félévben 1,2 milliárd dollárt költöttek új repülőgépek vásárlására, összesen 218 új gép érkezett a flottába, 31-et pedig kivontak onnan.
Üzleti jelentésében jelentette be az American, hogy a még a US Airwaystől megörökölt 22 darabos Airbus A350-900-as rendelést később veszi csak át és erről már megállapodott a gyártóval. A légicég 2017 tavasza helyett csak 2018 év végén veszi át és az egész program hátrébb csúszik: 2022-ig érkezik meg az összes XWB átlagosan 26 hónap csúszással az eredeti tervekhez képest.
A lépéssel az American csökkenteni szeretné a 2017-es és 2018-as tőkeberuházásait és – mint írták – rugalmassá teszi a kapacitások kezelését is.