Változó teljesítményt nyújtottak Európa fő hálózatos légitársaságai novemberben, jelentősen csökkent a Lufthansa, stagnált az Air France-KLM és nőtt az International Airlines Group (Aer Lingus, British Airways, Iberia) utasainak száma tavaly novemberhez képest – derül ki a cégek honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból az MTI híre szerint.
Lufthansa-csoport
A német Lufthansa forgalmát elsősorban a cég történetének legnagyobb, egyhetes sztrájkja befolyásolta. Novemberben a cégcsoport 7,2 millió utast fuvarozott, 8,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapacitásokat 9,8 százalékkal csökkentették, de a járatok átlagos töltöttsége így is 0,6 százalékponttal csökkent és 75,3 százalék volt. A csökkenés csak a Lufthansa járatainál jelentkezett, a Swiss és az Austrian Airlines növelte utasai számát. Az év eddigi részében a csoport 100 millió utast szállított (+1,6 százalék), a járatok átlagos kihasználtsága fél százalékpontot javult a tavaly január-novemberi időszakhoz viszonyítva és 80,8 százalékon állt.
Air France-KLM
Az Air France-KLM működését a november 13-i párizsi merényletek befolyásolták, adataik szerint 50 millió eurós kár keletkezett és kimutathatóan csökkent az utasforgalom az események után. A hónapban a francia-holland cég járatain 5,9 millióan utaztak, 0,3 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, a járatok töltöttsége 0,6 százalékponttal 82,4 százalék volt. A január-novemberi időszakban 2014 azonos időszakához képest 2,3 százalékkal 72,8 millióra nőtt az összesített utasforgalom, a járatok 85,3 százalékos töltöttséggel üzemeltek, ez fél százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.
International Airlines Group
Az IAG mutatta fel novemberben a legnagyobb forgalombővülést: 8,5 százalékkal 6,8 millióra növelték utasaik számát az év tizenegyedik hónapjában, és a járatok kihasználtságán is nagy mértékben, 2,2 százalékponttal javítottak, a mutató 79,3 százalékon áll. Az év eddigi részében az utasforgalom 9,7 százalékkal 81,5 millióra, a töltöttség pedig 1,2 százalékponttal 81,7 százalékra javult.